Az egyéni világkupában nyolc állomás alapján hirdettek szerenként bajnokot, a 2016 novembere és 2018 márciusa közötti időszakban négy-négy állomást (Cottbus, Melbourne, Baku és Doha) figyelembe véve.
A nyolc állomásból a legjobb három eredmény számított, így Berki a maximális 90 ponttal győzött, hiszen négyszer indult, háromszor nyert, egyszer pedig ezüstérmet szerzett.
Az UTE sportolója csak az első évadban szerepelt a rangos nemzetközi sorozatban, hiszen tavaly ősszel megműtötték a vállát, jelenleg is a rehabilitációjára összpontosít.
“Nagyon örülök, hiszen ez is azt mutatja, ha egészséges vagyok, akkor ott vagyok az élen. Ha két évvel később vagyunk, akkor még nagyobb az örömöm, hiszen ez a győzelem olimpiai kvótát érne” – nyilatkozta Berki Krisztián.