A kukákat egymásra rakva mászott fel és az erkélyajtón át hatolt be egy férfi az egyik Nádor utcai lakásba.
A helyszínre érkező rendőröknek a szomszédban lakók elmondták, hogy zajt hallottak a lakásból, majd látták, amint egy ismeretlen férfi a lakásban kutat. A rendőrök felfedezték az erkély alatt egymásra rakott szemeteseket, amelyeken az elkövető felmászva, majd az erkélyajtó üvegét betörve hatolhatott be a lakásba. Az intézkedő rendőrök a tűzoltók segítségével bejutottak az épületbe, ahol a kanapén egy férfi aludt. Az intézkedés során kiderült, hogy az elkövető M. Vasile román állampolgár, valamint a lakás tulajdonosának elmondása szerint a házból arany ékszerek tűntek el. A román férfi ellen lopás miatt folyik nyomozás.
Meccs előtt verekedtek
Még a mérkőzés előtt összeverekedett az Újpest és a Diósgyőr szurkolóinak egy csoportja november 25-én vasárnap. A vendégdrukkerek az újpestiek törzshelyén, egy Szent László téri söröző előtt kötöttek bele az ott iszogató hazai szurkolókba, majd elmenekültek. A rendőrség harmincöt embert állított elő, többségüket az egyik újpesti bevásárlóközpont parkolójából. Három személy könnyebben megsérült és anyagi kár is keletkezett. Az ügyben az újpesti rendőrkapitányság csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást.
MOA