Bizonyos esetekben lesz szóbeli érettségi, érkezik a Janssen oltása

  •  
  •  
  •  

A 9. évfolyamtól a 12. évfolyamig csak május 10-én kezdődik meg a jelenléti oktatás, ám az óvodák és általános iskolák már április 19-én nyitnak, addig folyamatosan zajlik a pedagógusok soron kívüli oltása – mondta el az Operatív Törzs pénteki tájékoztatóján Maruzsa Zoltán oktatási államtitkár, megerősítve Orbán Viktor reggeli bejelentését.

Megismételte a kormányfőnek azt a tájékoztatását is, hogy idén is csak írásbeli érettségi lesz, ám a tavalyi szabályoktól eltérően idén az előrehozott vizsgákat megtartják. Hozzátette: ha a vizsga eredménye eléri a 12 százalékot, de nem haladja meg a 25 százalékot, szóbeli vizsgát kell szervezni. A testnevelés tantárgy esetében pedig szóbeli és gyakorlati vizsgát is kell tartani, kivéve a küzdősportok és az úszás gyakorlatokat.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője elmondta: jövő héttől már hatféle koronavírus elleni oltóanyag áll majd rendelkezésre. Galgóczi Ágnes nem nevezte meg konkrétan, de azt tudni lehet, hogy a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen által kifejlesztett egydózisú vakcina érkezik Magyarországra. Az oltás a Szputnyikhoz és az AstraZenecához hasonlóan vektoros technológián alapszik, ám csak egy injekció szükséges belőle. A magyar kormány 4,36 millió adagot rendelt belőle, ebből jövő héten egy kisebb szállítmányt, 28.800 adagot szállítanak le.

Ugyanakkor a korábban szóba került kínai CanSino és indiai CoviShield vakcinából végül Magyarország nem vásárol. Ez Szijjártó Péter pénteki sajtótájékoztatóján derült ki, ahol az ATV kérdésére válaszolva elmondta: szerinte akkor van értelme az Európai Unión kívüli forrásból újabb oltóanyagok beszerzésére, hogyha azok időben tudnak segítséget jelenteni. „Én most úgy látom, hogy azok a törekvéseink, amelyek alapján még szerettük volna növelni a meglévő szerződéseken felül a keletről érkező vakcinák számát, most lekerülnek a napirendről, tekintve a kapacitások miatt vállalt szállítási határidőket” – tette hozzá.

, , , , , , , ,