Bölcsődék napja

  •  
  •  
  •  

Nyolcvannégy éve nyitotta meg kapuit az első újpesti bölcsőde, és százhatvanöt éve, április 21-én fogadott először gyerekeket a legelső fővárosi bölcsőde. A jeles évfordulókra idén is a bölcsődék napjával emlékezett Újpest Önkormányzata.

Az egész napos rendezvény kezdetén Kocsis Ildikó, az Újpesti Önkormányzati Bölcsődék Intézményének vezetője köszöntötte kollégáit, majd az önkormányzat nevében dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester mondott köszöntőbeszédet.

– A városvezetés nevében és magánszemélyként is fogadják nagyrabecsülésem – mondta beszédében az alpolgármester. – Öt fiam van, tudom, mit jelent gyereket nevelni. Gyakorló szülőként, nagycsaládosként is tapasztalom, hogy milyen sok gyermekkel foglalkozni, tudom, mekkora felelősség, mekkora öröm ez. Fogadják még egyszer születésnapi jókívánságainkat, gratulálok a kifogástalan csapatmunkájukhoz. Az újpesti városvezetés a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy segítse, támogassa munkájukat.

Ahogy az eddigi években, a jó hangulatról ezúttal is az Újpesti Bölcsődék Shubidoo Wap kórusa gondoskodott. Volt tiroli, arab, country, orosz, bolgár és cigány tánc is.

Az ünnepségen kiosztott díjakat, elismeréseket dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester adta át. A tartalmas, jó hangulatú nap tombolával, állófogadással és a Midlife Crisis partyzenekar koncertjével zárult.

2017. Év Dolgozója- díj nyertesei: 

Horváth Ferenc Józsefné, Pannika, a Lakkozó bölcsőde vezetője
1987 óta a bölcsőde aktív tagja. Mindig a gyermekek érdekeit képviseli. Számára fontos, hogy a bölcsődében családias, vidám, szeretetteljes légkör legyen. Nyitott, őszinte, megbízható, empatikus és segítőkész a munkatársakkal és a szülőkkel. Erős hivatástudattal, felelőséggel végzi munkáját. Évek óta tereptanárként is átadja szakmai tudását és tapasztalatait különböző képzőiskolák hallgatóinak. Munkája elismerése-ként 2012. évben „Újpest Gyermekeiért” Díjat kapott.

Fehér Szilvia, Munkásotthon bölcsőde

11 éve elhívatott tagja a bölcsődének. Munkája során szakmai tudásának legjavát adja át kollegáinak, valamint pályakezdő kisgyermeknevelőknek. Az elmúlt évben kiemelkedően teljesített a terepgyakorlaton résztvevő tanulok beintegrálásában, hiszen segítő kezei alatt sikeres vizsgát tettek a Pannon Kincstár végzős hallgatói. Kollegái, felettesei minden téren számíthatnak rá.

Kövesdán János Józsefné /Judit/, Pozsonyi bölcsőde
Példamutató nevelői attitűdjével kivívta a gyermekek szeretetét, a szülők bizalmát, a munkatársai megbecsülését. Több éves szakmai tapasztalattal, szeretettel gondozza és neveli a rábízott gyermekeket. Csoportja légkörét nyugalom és harmónia jellemzi. Mentori feladatait elhivatottsággal látja el, a gyakornokok felkészülését teljes odaadással segíti, támogatja. A bölcsőde közösségi életének aktív tagja.

2017 évben a Homoktövis bölcsőde nagy létszámára való tekintettel, két munkatárs is részsülhetett az elismerésben. Mindketten a bölcsődei ellátás más-más területén tevékenykednek, de azt hivatástudattal, lelkiismeretesen, legjobb tudásuk szerint teszik. Így méltóak a Díj elnyerésére.

Talapka Zsuzsanna
Hivatástudattal rendelkező, gondolkodásában a bölcsődei elvárásokat, értékrendeket magáénak érző, és ezt környezetétől is elváró csoportvezető kisgyermeknevelője. A gyermekekkel türelmes, a velük kialakított kapcsolata a személyiségüket, életkorukat, fejlettségüket figyelembe vevő, elfogadó. Szülőkkel és kollegáival is egymás tiszteletén alapuló, partneri kapcsolat jellemzi. Elfogadó, empatikus, tudását képes továbbadni ember. Évekre visszamenően, tagja a hallgatókat felkészítő és vizsgáztató team-nek. Közösségi programok állandó résztvevője. Fontosnak tartja a folyamatos megújulást, a képzést, önképzést.

Pappné Bácsalmásy Rita
Hosszú évek óta tagja a bölcsőde kollektívájának. Szakácsként látja el a rábízott feladatokat. Munkájára hivatásként tekint, melyre garancia az elkészített ételek minősége. Szívügye, hogy a bölcsődében a gyermekek minőségi, életkoruknak, szükségleteiknek megfelelően elkészített és tálalt ételt kapjanak. Az általa elkészített ételek, sütemények nem csak az alapanyagokat, hanem a „szívét-lelkét” is magukban foglalják. Kiemelkedő részt vállal a bölcsődei, valamint az Intézményi rendezvények lebonyolításnak sikerében azzal, hogy mindig kiváló minőségű, ízletes süteményeket készít.

Az Újpesti Bölcsődék Központ díjazottja: Pappné Csányi Krisztina
Aktív és közösségépítő személyiség. Lelkiismeretes és odaadó munkájával igyekszik a bölcsődei gyermekek és dolgozók javát szolgálni. Kiemelkedő eredményt ért el a gyermekek karácsonyi játék beszerzésében, melynek következtében nem csak minőségileg, mennyiségben is több fejlesztő játok kaphattak a bölcsődés gyermekek. Magatartásával, egész személyiségével, a munkához való hozzáállásával példaképként állítható.

Petróczki Tiborné, Gabriella, Aradi bölcsőde
Szakmailag elhivatott, gyermekszerető, segítő szándékú kisgyermeknevelője. Munkáját tudatosság jellemzi. A szülőkkel partneri a kapcsolata. A bölcsődében mentori feladatokat is ellát. Kollegái minden téren számíthatnak rá. Kreatív képességeinek köszönhetően, közösségi programok aktív segítője, résztvevője.

Ujvári-Vészi Renáta, Labdarúgó bölcsőde
Egyfelől, nagy hangsúlyt fektet a gyermekek egyéni igényeinek kielégítésére és a gondozás minőségére. Másfelől, különös figyelmet fordít a hátrányos helyzetű kisgyermekek testi-lelki és szellemi fejlődésére. A díjazott kisgyermeknevelő a gyermekek önállósági törekvéseit sok-sok dicsérettel, megerősítéssel és figyelemmel segíti. Emberi attitűdje példaként állítható a munkatársai előtt.

Zsurkai Mária, Hajló bölcsőde

Ízletesen főz, mindig esztétikusan tálal, figyelemmel kiséri a gyermekek étkezését. Kollegáival, feletteseivel tisztelettudó, segítőkész. Szeret csapatban dolgozni, magatartása és munkabírása példamutató.

Veszprémi Dezsőné, Aranka, Rózsaliget bölcsőde

Negyven éves munkája során az újpesti gyermekeket szívvel-lélekkel nevelte, gondozta. Példamutató magatartásával, a feladatokhoz való pozitív hozzáállásával kivívta a kollegák szeretetét, a szülők bízalmát.

Nagy Jánosné /Ági/
Újpesti Bölcsődék Előkészítő Konyháján 2001 óta töretlen lelkesedéssel, fáradhatatlanul dolgozik. Ő képviseli a Központi Konyhán a folyamatosságot, Ő a Konyha Memóriája és a Mindenese. A kollegái elfogadónak, kedvesnek és barátságos személyiségnek tartják. Kitartása, elkötelezettsége példaértékű.