Boldog Sándor István

  •  
  •  
  •  

A Szent István Bazilika előtti téren, ünnepi szentmise keretében boldoggá avatták Sándor István, a mártírhalált halt szalézi szerzetest.

Sándor István boldoggá avatási eljárása 2006-ban indult el. Mintegy kétezer oldalnyi dokumentumot olvasott el, vizsgált meg a Szent Szék vele kapcsolatban. Vértanúságát idén, nagycsütörtökön ismerték el hivatalosan, boldoggá avatására pedig 2013. október 19-én, szombaton került sor.
Az ünnepi esemény délelőtt fél tízkor kezdődött, amikor a jelenlévők énekkel, imával és a vértanú életének felidézésével készültek a misére Ábrahám Béla szalézi tartományfőnök vezetésével. A szentmisét Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek celebrálta.
A szertartáson Ferenc pápa képviseletében Angelo Amato szentszéki bíboros, címzetes silensisi érsek, a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjának prefektusa avatta boldoggá Sándor István vértanút, és felolvasta az erről szóló apostoli levelet. Don Pascual Chávez szalézi rendfőnök, a Don Bosco Szalézi Társasága nevében köszönte meg a Szentatyának a boldoggá avatást. A szentmisén részt vett még számos külföldi egyházi méltóság: Alois Kothgasser salzburgi érsek, Ausztria prímása, Stanislav Hoèevar, belgrádi érsek, valamint Enrico Dal Covolo, a lateráni egyetem rektora, valamint Alberto Bottari de Castello, apostoli nuncius, vatikáni nagykövet, és a szalézi rend vezetői is.
Közjogi méltóságok is tiszteletüket tették az eseményen. Ott volt Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is. Az ország számos pontjáról érkeztek hívek a Bazilika elé. Sokan jöttek Újpestről, ahol Sándor István élete végéig élt és dolgozott, és szülővárosából, Szolnokról is szép számmal érkeztek. Sok diák, iskoláscsoport is ünnepelte a szalézi rend első boldoggá avatott tagját. A rendezvényen a Budapest Egyetemi Templom Don Bosco Ének- és Zenekara működött közre.