Boldog születésnapot, Várhidi Pál!

  •  
  •  
  •  

Az Újpest legendás játékosa és edzője ma 80 esztendős!

Ma ünnepli 80. születésnapját egykori labdarúgónk és sikeredzőnk, Várhidi Pál!
 
Várhidi Pál mindössze 18 éves korában, 1950 őszén mutatkozott be az Újpestben, és 1965-ben, 17 újpesti szezon után vonult vissza a labdarúgástól.
 
Soha más klubban nem futballozott felnőtt játékosként!
 
Kitűnő fizikumú, magas hátvéd volt, tökéletes rúgó- és fejelési technikával megáldva. Az ellenfél csatárai valósággal rettegtek tőle. Az Újpest színeiben 285 bajnoki mérkőzésen szerepelt, és 32 gólt szerzett – egy kivételével mindet büntetőből. 1960-ban bajnokcsapat tagja volt.
 
Labdarúgó-pályafutása csúcsán a válogatottban is bemutatkozott, összesen 10 alkalommal szerepelt a nemzeti tizenegyben. Tagja volt az 1954-es világbajnokságon ezüstérmet szerzett válogatottnak is, azonban – bár a csapattal kiutazott az tornára – egyetlen mérkőzésen sem kapott lehetőséget. Az olimpiai válogatottban 9 alkalommal szerepelt, és egy gólt ért el, így tagja lehetett az 1960-as olimpián bronzérmet szerző magyar válogatottnak.
 
Játékospályafutásának befejezése után edző lett.
 
Először az újpesti utánpótlásban vállalt szerepet, majd pályaedzőként tevékenykedett. Végül 1974-ben kinevezték az Újpest vezetőedzőjének. Ekkor páratlan sikersorozat vette kezdetét. 1980-as távozásáig minden szezonban dobogón végzett a csapat, összesen 4 arany, 2 ezüst és 1 bronzérmet szerzett irányításával a gárda, és Magyar Kupát nyert 1975-ben.
 
Várhidi Pál minden idők legsikeresebb újpesti – és magyar – edzője lett!
 
225 mérkőzésen ült csapatunk kispadján és ezzel is csúcstartó Újpesten!
 
Közben több alkalommal is a magyar válogatott pályaedzője, a B válogatott kapitánya volt. Ahogy játékosként, úgy szakvezetőként és egész életében hűséges maradt a lila-fehér színekhez, az élvonalban csak az Újpestet trenírozta.
 
2009. augusztus 28. óta Újpest díszpolgára – a címet Szusza Ferenc, Bene Ferenc és Göröcs János után a negyedikként kapta meg az Újpest legendás játékosai-edzői közül!
 
Az Újpesttől ma sem szakadt el, lehetősége szerint valamennyi hazai mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban tekinti meg.
 
Az Újpest FC a következő hazai bajnoki mérkőzés (Győri ETO, november 26., szombat, 17:30 óra) előtt köszönti a klub legendás alakját.
 
Várhidi Pál, boldog születésnapot!
(ufc)