, ,
  •  
  •  
  •  

Bombafenyegetést kapott egy újpesti általános iskola március 4-én, hétfőn kora este. A rendőrség nem talált robbanószerkezetet az intézményben, és hamar kiderítette, hogy a fenyegető telefonhívások mögött hat fiatal áll, akik korábban az iskola tanulói voltak.

Az iskola egyik pedagógusa hétfőn 18 óra körül két külön mobilszámról kapott hívást, melyekben ismeretlenek azzal fenyegetőztek, hogy másnap bomba fog robbanni a tanintézményben. A hatóságok átvizsgálták az épületet, de – akárcsak a január 23-i, több mint háromszáz iskolát érintő bombariadó esetében – nem találtak robbanószerkezetet – számol be a police.hu.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. Kerületi Rendőrkapitánysága közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást először ismeretlen tettessel szemben, majd hamarosan sikerült azonosítaniuk a fenyegető hívások elkövetőit. A bombafenyegetések hat tizenéves fiataltól származtak, akik korábban mindnyájan az iskola diákjai voltak. A kamaszokat előállították az újpesti rendőrkapitányságra, majd közveszéllyel fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket.

RD