Börtönben az Újpest játékosai!

  •  
  •  
  •  

A csütörtöki, Sopron elleni felkészülési mérkőzésen közreműködő Ábrahám Tibor játékvezető – aki civilben a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön sajtóreferense – meghívására péntek délelőtt Sopronkőhidára látogattak az Újpest FC edzői és játékosai.

Mészöly Géza úgy érzi, egy ilyen programnak nem csak csapatösszetartó ereje van, hanem külön motivációt is adhat a játékosoknak, akik még jobban átérezhetik, milyen szerencsések, hogy azzal foglalkozhatnak, amit szeretnek.

“Szívszorító élmény volt a látogatás, hiszen most mindannyian megtapasztalhattuk az élet árnyékosabb részét. Egy rövid ankétot is tartottunk, a beszélgetést a korábbi NB I-es játékos, Menyhárt Ernő vezette” – fogalmazott a vezetőedző a látogatás után.

Nem csak Mészöly Gézára, a kerettagokra is nagy hatással volt a péntek délelőtt:

“Kicsit megilletődve léptem be a kapukon, korábban még nem jártam hasonló helyen. Nagy hatással volt rám a fegyház, főleg az alsó szintje, ahol az igazán “kemény fiúk” vannak elkülönítve. Az biztos, hogy a szállodába tartva átgondoltam néhány dolgot” – mondta már a délutáni edzésre készülve a 19 éves középpályás, Egerszegi Tamás.

(sportforum.hu)