Újfajta szolgálat bevezetésével erősítik a közterületi jelenlétet Káposztásmegyeren. Két rendőr és négy polgárőr lát el közterületi gyalogos szolgálatot.
Káposztásmegyer mindkét lakótelepét lefedik. A szolgálat célja a „látható rendőrség” szemlélete jegyében, hogy még közvetlenebb kapcsolatba kerüljenek a lakossággal, és mindemellett természetesen a bűnmegelőzés is nagyon fontos. Az eligazításon elhangzottak szerint főként a betöréseket és a tárolófeltöréseket kívánják így megakadályozni, ezen kívül figyelnek a járműfeltörésekre, lopásokra is. (Az esetleges elkövetők azonosításában a folyamatosan bővülő térfigyelő kamerarendszer is segít – a szerk.)
Dr. Terdik Tamás felhívta a figyelmet, hogy a polgárőrök önállóan nem intézkedhetnek, a rendőröknek viszont jelezhetnek. Egyelőre a nappali órákban róják az utcákat. Az elkövetkező hetek eredményeit összesítik és értékelik, majd a jövőben eszerint határozhatják meg a napszakokat és a párosok összeállítását. A rendőrség mindkét újpesti polgárőrszervezetet felkérte a részvételre, amihez az Észak-Pesti Kutyás Szolgálat is csatlakozott, egyelőre egy fővel. Ők szintén az első időszak összesítése után döntenek a folytatás mikéntjéről.
Kép és szöveg: M. Orbán András