Brazil futballistával erősített az Újpest

  •  
  •  
  •  

Az Újpest FC szerződtette Jhonnes Marques de Souzát. A brazil védő 2013. június 30-ig érvényes szerződést írt alá klubhoz. A játékos az elmúlt tíz napban négy edzőmérkőzésen vett részt , és a találkozókon, illetve az edzéseken mutatott teljesítményével meggyőzte az Újpest FC szakmai stábját, hogy érdemes szerződést kötni vele.

Jhonnes 1984. április 22-én született, 194 cm magas, és posztját tekintve belső védő. A játékos 2004 nyarán igazolt Európába a brazil Londrina csapatától. Az Udinese szerződtette őt, de az olasz klubnak már volt öt, Európai Unión kívülről igazolt játékosa, így kölcsönbe Szlovéniába került. A szlovén első osztályban 52 bajnoki találkozón játszott, 8 alkalommal talált a hálóba védőként.

– Boldog vagyok, hogy sikerült megállapodnunk, örülök, hogy számít rám az Újpest  – mondta Jhonnes.  A klubról sokat hallottam, hiszen több mint hat éve kerültem Európába, és Budapesttől nem messze, Szlovéniában és Horvátországban játszottam. Fiatal a keretünk, de a játékosok nagyon erősek, tehetségesek, jó benyomást tettek rám. Úgy érzem, a játékosok befogadtak, bízom benne, hogy a legjobb tudásommal segíthetem az Újpestet a mérkőzéseken.