Bringázz a suliba

  •  
  •  
  •  

A Magyar Kerékpárosklub régóta dédelgetett álma válhat valóra. A Magyar Telekom ugyanis 6 millió forinttal támogatja az egyesület azon kezdeményezését, hogy kisiskolás gyerekeket és szüleiket tanítsák arra, hogy az iskolába is biciklivel járjanak. Ehhez azonban a pedagógusok segítsége is kell.

A program keretében néhány kiválasztott iskolában áprilisig képeznék a pedagógusokat, szülőket és a gyerekeket, hogy tavasszal már – a vállalkozó szülők kíséretével – kerékpárral mehessenek az iskolájukba.

Ez a program egy évig tart, és a célja az, hogy segítségével olyan módszertant dolgozzanak ki, amit később már bármelyik iskola használhat.

A programról rövidesen részletes ismertető is megjelenik, lesz saját honlapja is.

Az egyesület olyan pedagógusokat keres, akik szívesen segítenek a tervezésben, oktatási anyagok kidolgozásában. A jelentkezéseket január 10-ig ezeken az elérhetőségeken, e-mailben, vagy telefonon lehet eljuttatni a kerékpárosokhoz.

Tekintettel arra, hogy jelenleg még egyetlen iskola sincs nevesítve a szervezők részéről, fontos, hogy újpesti, káposztásmegyeri pedagógusok is jelentkezzenek, és “hozzák magukkal az iskolájukat” – tudtuk meg László Jánostól az MK elnökétől.