Budapesti újraindítási adót vezetne be Karácsony Gergely

  •  
  •  
  •  

A főváros félszázalékos, úgynevezett “újraindítási adó” bevezetésén gondolkozik. Ezt az ötmilliárd forintnál nagyobb iparűzési adóalappal rendelkező vállalkozásoknak kellene fizetniük, közölte az ATV Híradóval Karácsony Gergely.

“Igazából ez a javaslat kifejezetten ahhoz hasonlít, amit az Orbán-kormány 2010 után megvalósított, amikor a pénzügyi válság okozta gazdasági problémákat ágazati különadókkal próbálták megoldani”

– fogalmazott a főpolgármester.

Karácsony Gergely

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter ezzel kapcsolatban a Kormányinfón azt mondta:

“A baloldali válságkezelés mindig adóemeléssel jár. Ez az, amit mi el akartunk kerülni, mi adót csökkentünk, most éppen egy áfa-csökkentést jelentettünk be, a főváros pedig adót kíván emelni.”

A válságadó bevezetéséhez parlamenti többség kellene. A kancelláriaminiszter azonban azt mondta, hogy a kormánypárti többségű törvényhozás nem járul hozzá egy esetleges adóemeléshez.

“Ebben az esetben viszont a fővárosra kivetett adókat kell csökkenteni a kormánynak”

– jelentette ki Karácsony Gergely.

, , , ,