Bulizva jótékonykodtak a 7. Random Shooting Day partiarcai

  •  
  •  
  •  

Az összes, szám szerint 65 kép gazdára talált a 7. Random Shooting Day egynapos jótékonysági kiállításon. Az összművészeti projekt kiállítását Újpesten, az Off Kulturban tartották november 29-én – mondta el az alapító sztárfodrász, Koczka érdeklődésünkre.

A művészi fotók kikiáltási ára 15 ezer forint volt, felső határ nem volt megszabva. A kiállítás és a tombola bevételével idén is két alapítványt támogatnak: az autizmussal élő gyermekeket és családjaikat támogató Nemzetközi Cseperedő Alapítványt, valamint a Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesületet segítik. Az autizmussal élőket azzal is támogatták a szervezők, hogy a hivatalos megnyitó előtt egy autizmusbarát megnyitót is tartottak, amely során hangeffektek és villódzó fények nélkül tekinthették meg a kiállítást a különleges igénnyel élők.

Az eseményt hivatalosan Bedő Kata, Újpest kultúráért és oktatásért is felelős alpolgármestere nyitotta meg. Az alpolgármester beszédében kiemelte, annyira inspirálja az autizmusbarát hozzáállás, hogy 2024-től valamennyi újpesti kiállításon önálló autizmusbarát megnyitót tartanak majd. Bedő Kata azt is kiemelte, hogy Újpest jövőre is visszavárja a Random Shooting Dayt, amit tavaly a divatszakma az Év divateseményének választott.

BJ

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

fotó: Várai Mihály

, , , ,