Célegyenesben a Rózsavirág tér

  •  
  •  
  •  

Színes járda, ivókút, hangulatos közösségi tér. Az elmúlt hónapokban jelentős változásokon ment át a Rózsavirág térré keresztelt, Rózsa és Nyár utca menti, déli lakótelepi terület.

Még három hónap és az utolsó simítások is megtörténnek – mondja Rádi Attila alpolgármester. – Már a földmunkák folynak, a felújítás utolsó részeként pedig a környezetet rendezik majd a szakemberek.

A következő hónapokban új járdafelületek épülnek, amelyek a bennük lévő enyhe dombokkal játékos gyakorlópályaként is szolgálnak majd a gyerekeknek. A kutyabarátok nagy örömére elkészül a kutyafuttató is, amelyben ivókutat és kutyapiszokgyűjtőt is elhelyeznek. A legkisebbeknek kedvez, hogy burkolt játszófelületet alakítanak ki, és két kültéri használatra alkalmas pingpongasztal is kerül Újpest új közösségi terére.

– A rekonstrukció további célja, hogy a közterületek zöldfelületei jobb minőségűek és kihasználtabbak legyenek – mondja az alpolgármester. – Ennek érdekében a gyepes felületek is teljesen megújulnak. A fősétány mellett meglévő két fasor bővítése nem lehetséges, de a park többi részén számos új cserjét ültetnek és virágágyásokat alakítanak ki.

D.V.