Több mint egymillió forintot sikerült összegyűjteni az Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium ukrajnai testvériskolájának megsegítésére szervezett segélykoncerten, március 14-én.
A befolyt összeget március 26-án adták át a fóti Károlyi-kastélyban Sebi Attilának, a kárpátaljai Sárosoroszi Általános Iskola igazgatójának.
– Nagyon jó volt látni, hogy mennyien eljöttek a koncertre és mennyien akartak segíteni – mondja Ozsváth Kálmán önkormányzati képviselő, a koncert egyik szervezője. – Az újpestiekre jellemző, méltán híres összefogás most is meghozta a gyümölcsét.
A családias hangulatú átadón részt vett Hirmann László a Károlyi iskola igazgatója, Ossó Lilian, az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese, Szöllőssy Marienne, a Fóti Károlyiak Alapítvány elnöke és természetesen gróf Károlyi László is.

kép és szöveg: D.V.