Címke: Újpest FC

11
szept

Szeretik a Szusza Ferenc-szobrot a szurkolók, a szobrász pedig büszke rá

Ismét Szusza Ferenc lázban ég Újpest, bár örök kultusznak örvend a leghűségesebb és az egyik legnagyobb lila-fehér labdarúgó város- és országszerte. A 2017-ben átadott Szusza-szobor alkotójával, a tősgyökeres újpesti Szabó Sándor Ferenc szobrászművésszel találkoztunk.
11
szept

Fair Play-díjra jelölték az Újpest vezetőedzőjét

A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díjra jelölte az Újpest FC vezetőedzőjét, Bartosz Grzelakot és a Dorogi FC vezetőedzőjét, Bekő Balázst a szeptember 7-i szombaton játszott gálamérkőzésen tanúsított sportszerű, példamutató viselkedésükért.
30
aug

Horváth Krisztofer Újpesten folytatja

A magyar válogatott egyik legnagyobb reménysége, a 22 éves Horváth Krisztofer hivatalosan is megegyezett az Újpest FC-vel, a lila-fehéreknél folytatja pályafutását.
29
aug

Sikerrel zárult az Újpest FC tanszergyűjtő akciója

Tanszereket gyűjtött augusztusban a rászoruló gyerekeknek az Újpest FC. A lila-fehér klub immár hagyománynak számító kezdeményezéséhez idén is rengetegen csatlakoztak, a szurkolók, támogatók felajánlásainak hála számos iskolaszer gyűlt össze.
26
aug

Fiola Attila Újpestre igazolt

Az 59-szeres válogatott védő, Fiola Attila a Megyeri úton folytatja pályafutását - jelentette be hivatalos oldalán az Újpest FC.
22
aug

Hajtóvadászat indult a derbin robbantó szurkoló ellen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozást indított tiltott pirotechnikai eszköz használata miatt az eddig ismeretlen Fradi-szurkoló ellen, aki a szombati Ferencváros-Újpest meccsen távirányítású füstbombát robbantott a lila drukkerek szektorában.
16
aug

Másfél millió euróra taksált portugál védőt igazolt az Újpest

Beigazolódtak az elmúlt napok sajtóhírei: André Duarte személyében újabb portugál hátvéd érkezett az Újpest FC-hez, akit a horvát NK Osijektől vásároltak meg. Duarte a napokban átesett az orvosi vizsgálatokon és aláírta szerződését a lila-fehéreknél.
14
aug

Ismét elindult az Újpest FC tanszeradományozási akciója

Idén is tanszereket gyűjt az Újpest FC azoknak a gyerekeknek, akiknek szükségük lehet rá a tanévkezdéskor. Ez a nemes hagyomány immár harmadik éve tart a lila csapatnál: magánszemélyek és vállalkozások egyaránt adományozhatnak.
12
aug

Szusza 100: szabadtéri kiállítás az újpesti legendáról

Tavaly decemberben ünnepelte volna 100. születésnapját az Újpest legnagyobb legendája, Szusza Ferenc. A kerek évforduló alkalmából augusztus 30-tól, a Városnapokra időzítve, szabadtéri ponyvakiállítással emlékezünk a négyszeres magyar bajnok labdarúgó alakjára.
6
aug

Csoboth Kevin Svájcban folytatja

Hivatalosan is bejelentették: az Újpest 24 éves válogatott játékosa, Csoboth Kevin otthagyja a lila-fehér klubot és a svájci élvonalban szereplő St. Gallen csapatában folytatja pályafutását.