•  
  •  
  •  

Önkéntesek segítségét kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület az erdei fülesbaglyok fészkelő állományának felméréséhez. A lakott területeken is gyakori faj megfigyelésébe bárki bekapcsolódhat – különösebb felszerelés sem szükséges hozzá. Csak fülelni kell!

A szervezet közleményében emlékeztetett: a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) legutóbb januárban, a telelő erdei fülesbaglyok felmérésekor kérte a lakosság segítségét. A korábbi évek kedvező tapasztalatai alapján az egyesület most is folytatja a faj országos adatgyűjtését.

Hozzátették: bár elsőre szinte lehetetlennek tűnhet az éjszakai életmódot folytató, rejtőzködő madarak költőhelyének felkutatása, a fészkelő baglyok felmérése valójában az egyik legegyszerűbb madármegfigyelési módszer – hiszen a megfigyeléshez nem is szükséges látni az állatokat.

Az egyesület tájékoztatása szerint a felmérés során elegendő az esti szürkület után néhány percet „hallgatózni” – akár erkélyről, emeleti ablakból, kertből, utcán vagy parkban sétálva. A megfigyelést hetente egy-két alkalommal érdemes megismételni egészen júniusig, miközben a résztvevőknek a fiókák jellegzetes, mással össze nem téveszthető hangjára kell figyelniük.
Aki hallja vagy látja a fiókákat, esetleg az etető szülőket, egyszerűen hozzájárulhat az adatgyűjtéshez: az egyesület weboldalán elérhető elektronikus űrlap gyorsan, akár okostelefonon is kitölthető, és az így beküldött információk segítik a faj hazai elterjedési térképének pontosítását – közölte az MME.
Az adatlap itt érhető el.
Fotó: mme.hu
BK