Csák Kálmán Tanár Úr (1928-2014)

  •  
  •  
  •  

A Bajza József Általános Iskola közismert pedagógusára Kohodné Tóth Andrea intézményvezető emlékezik.

Szomorú szívvel olvastuk valamennyien a hírt: életének 87. esztendejében a Tanár Úr távozott közülünk.

A Bajza József Általános Iskola meghatározó tanára volt.

Minden felsős diákot tanított, és mindannyian csak szeretettel beszélünk Róla. Ha életünket, gyerekkorunkat meghatározó embereket soroljuk, a szüleinken túl biztosan említjük Csák tanár úr nevét. A TANÁR. Az ember, aki tisztaságával, becsületességével, mások iránti tiszteletével, életszeretetével, fiatalon és idős korában is példát mutatott valamennyiünknek.

1952-ben szerzett kémia-biológia szakos tanári oklevelet. A VII. kerületi Kertész utcai gyakorló iskolában kezdett tanítani.
1956-ban az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetést kapta.
1957-től nyugdíjig dolgozott iskolánkban.
1958-tól kerületi munkaközösség-vezető lett.
Szakszervezeti munkájáért kitüntető oklevelet, majd szaktanári és munkaközösség-vezetői munkájáért szakfelügyelői dicséretet kapott.
1983-ban Kiváló Pedagógus Díjjal jutalmazták, majd 1988-as nyugdíjba vonulása előtt Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel zárta le pályáját.

Példás munkafegyelmével, hivatástudatával, felkészültségével kollégái elismerését is kivívta, az évek során iskolánk legtekintélyesebb pedagógusa lett. Néhai Varga Dezső igazgató úr szerint kollégái és az iskolavezetés legbiztosabb támasza volt. A kerület kezdő és gyakorló pedagógusait is segítette munkájukban.

Folyamatosan képezte magát, a régi kollégák emlékezhetnek rá, mennyire naprakész volt a tudása és milyen nyitott volt minden újdonságra. Mintaszerű munkaterveket, tanmeneteket, óravázlatokat, tanulókísérlet-terveket készített.

Szertárát tervszerűen fejlesztette, gondozta. Több általa kifejlesztett taneszközzel, módszerrel, kísérlettervvel bővítette az iskolai és kerületi tudásbázist. Nyugdíj előtti éveiben is gyöngybetűkkel írt óravázlataival tartotta az óráit: mindig tervszerűen készült. Az ő kis birodalma csupa érdekességet tartogatott nekünk: a vitrines tárolókban nap mint nap tanulmányoztuk az őzet, ölyveket, sündisznókat és társaikat, a szertár, ahova nem mehetett „akárki” a sok-sok üvegcsével, testekkel, izgalmas anyagokkal, Bunsen égőkkel, az általunk készített rovar- és maggyűjteményekkel, préselt növényekkel.

Magával ragadó előadó volt, soha senki nem unta az óráit, Kálmán bácsival mindig érdekességeket tanultunk, mert mindent érdekességként mutatott meg nekünk. Szinte már az órán megtanultuk a biológiát és a kémiát is. Magyarázatai világosak és áttekinthetők voltak, ha kellett, többször is elmagyarázta a bonyolultabb ismereteket, segített. Minden anyaghoz alkalmazott szemléltetést, az órák felépítése és levezetése is azt a célt szolgálta, hogy minél erősebb legyen a bevésés. Mennyire modern volt, hiszen diákat vetített, saját készítésűeket, filmeket néztünk, és az akkoriban szintén újdonságnak számító írásvetítőt is sikerrel alkalmazta. Kálmán bácsi nem buktatott. Nem volt rá szükség. Óráit a fegyelmezett érdeklődés, aktivitás jellemezte. Mindig humánus volt, segítette a hátrányos helyzetű gyermekeket, irányította osztályai, tanulói pályaválasztását.

Kálmán bácsi következetes és sokat követelő pedagógus volt. Ezért is értek el a diákok magasabb eredményeket fővárosi szinten is kémiából, mint az átlag. Sokan tanultak tovább éppen az ő tantárgyaival. Ugyanakkor türelmes, jóságos, figyelmes ember volt mindenkivel. Gyerekkoromra és pályakezdő pedagógusi éveimre is visszaemlékezve, a jóság, tisztaság, szeretet, elhivatottság szavak jutnak eszembe vele kapcsolatban. Hálás vagyok, hogy ismerhettem, részt vehettem óráin, együtt dolgozhattunk. Azt gondolom, minden bajzás ezt érezheti. Ha letöröltük a könnycseppeket, Csák Kálmán tanár úr iránti tiszteletünkből kövessük az Ő útját: a jóság, tisztaság, szeretet, elhivatottság útját. Legyen ilyen minden bajzás!

Áldott emlékét megőrizzük!

Kohodné Tóth Andrea
intézményvezető
2015.01.07.

Csák Kálmán temetése január 23-án, pénteken, a 14 órakor kezdődő gyászmise keretében lesz az Árpád-házi Szent Margit templomban.

Normal
0

21

false
false
false

HU
X-NONE
X-NONE

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-priority:99;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin-top:0cm;
mso-para-margin-right:0cm;
mso-para-margin-bottom:10.0pt;
mso-para-margin-left:0cm;
line-height:115%;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:11.0pt;
font-family:”Calibri”,”sans-serif”;
mso-ascii-font-family:Calibri;
mso-ascii-theme-font:minor-latin;
mso-hansi-font-family:Calibri;
mso-hansi-theme-font:minor-latin;
mso-fareast-language:EN-US;}