Családias hangulatban

  •  
  •  
  •  

Június 1-jén, szombaton délelőtt újabb kutyapiszok-mentesítési akcióra várt mindenkit Újpest Önkormányzata, ezúttal Káposztásmegyerre. A Semsey parki és a víztorony melletti helyszínek után az önkéntesek Káposztásmegyeren, a Megyeri út és a Homoktövis utcai körforgalomnál lévő gondozott parkban gyülekeztek. Az Állatmentő Liga és a Rex Alapítvány mellett most egy újabb civil szervezet, a Káposztási Családok Egyesülete is csatlakozott a sikeres kezdeményezéshez.

Tavaly is példát mutattak

A fiatal családokat összefogó civil szervezet az elmúlt év tavaszán Káposztásmegyer II. zöldövezetében, a nagyjátszótér melletti parkjában már példát mutatott összefogásból és nekiállt a kutyakaki összeszedésének. 

Smohay Ferenc ezúttal is feleségével és három kisgyermekével: Erzsébettel, Pállal és Klárával sorakozott fel az akció kezdetére:

– Hiszem, hogy a tavalyi akciónk is ösztönözte az önkormányzatot, hogy elindítsa a Nem Nagy Dolog! kampányát. Mi nem kutya ellenesek vagyunk, az egyesület tagjai között is vannak szép számmal gazdik. Tapasztalataink alapján például szeretnénk létrehozni egy káposztásmegyeri kutyás klubot is a közeli jövőben. – szögezi le Ferenc. – Ugyanakkor úgy gondoljuk, az embernek és a természetnek együtt kell léteznie, és ha már a városban többen kutyát tartanak, azt felelősen kell gondozniuk. Az egészségre veszélyes ürüléket pedig össze kell szedni.  Mi azért költöztünk a zöldövezetbe, hogy gyermekeink a parkokban kedvükre mozoghassanak. 

Szorgos kezek

Amíg a legkisebbek is láthatósági mellényt öltenek és a kis piros zászlócskákat is megkapják,  arról indul diskurzus a mamák közt, hogy ebben a gyönyörű parkban most kevés, sőt  szó szerint egyetlen egy kutya nincs. Igaz, a közelben tavaly létesült egy kutyafuttató, mégis az a tapasztalatuk, hogy a gazdik ezt az árnyas parkot részesítik előnyben. Derültség fogadja azt a megállapítást is, hogy egyetlen egy jelen lévő egyesületi segítőnek sincs kutyája… 

A kisgyerekeknek tetszik a feladat: a fűben meg kell jelölniük, ha találnak valamit. A kis önkéntesek nagyon tettre készek a szemetet is észreveszik és máris mutatják: annak szintén hulladékgyűjtő zsákban a helye.

Hladony Sándor képviselő nem először ragadta kézbe a takarító eszközöket amelyeket az önkormányzat biztosít az Újpesti Városgondnokság segítségével:

– Fontos, hogy ez a szép park tiszta legyen, de mégis az a leglényegesebb, hogy mostani tevékenységünk a Homoktövis utcai szombati forgalomban „kirakatba” került. A sárga mellényünk messziről látszik, és talán felkeltjük az érdeklődést. Ha nem is a szemét és kutyaürülék összeszedésére, hanem törekvésünk iránt. Hogy a tisztább Újpestért valóban szemléletváltozásra van szükség. Nem Nagy dolog! – miként a kampány is sugallja – szögezi le.

Páli József önkormányzati képviselő Tellesz Endrével és Timkó Antallal gyűjtötte és tette lapátra a kutyapiszkot.

– Örömmel tapasztalom, hogy kevés az ürülék, többre számítottam. Szépen rendben tartott park ez itt. Talán a gondozottság is fegyelmezi a kutyatulajdonosokat. A közeli kutyafuttató  jó helyen van, bár tapasztalom, hogy inkább az árnyas parkban sétálnak szívesebben a gazdik.

Szinte végszóra érkezik és ezt a megállapítást erősíti meg a szomszédos házból kutyájával sétára érkező kutyatulajdonos is, aki hallott már az önkormányzat kampányáról és céljairól. A pórázon egy nylonzacskó van, mint megtudtuk, ez a családban alapkövetelmény. Bár az úr nem adta nevét a tudósításhoz, elmondja, jómaga is szívesebben sétál itt, mint a közeli kutyafuttatón, s olykor a kutyások között sincs béke és egyetértés. Azok, akik házi kedvencük után nem szedik össze az ürüléket, kimondottan nehezményezik, ha egy másik kutyás figyelmezteti őket az elmaradásra.

– Azt mindenképpen javaslom, hogy a környéken növelje az önkormányzat a tároló edények számát, hiszen az utcai szemétkosárba nem szívesen teszem én sem a „termést” – fűzi hozzá.

Ajándék kitűző

A bő másfél órás akció eredményeként kitett piros zászlócskák hétfőig a parkban maradnak, emlékeztetve az arra járókat a szombat délelőtti önkéntes munkára és annak eredményére. A jókedvű társaság elégedetten szolgáltatta vissza a lapátot és a seprőt. Fizetségük apró ajándék: a Nem Nagy Dolog! Kampány szlogenjével díszített kitűző. A gyerekek nagyon örültek a kis jelvénynek és annak, hogy nagyon sok dicséretet kaptak a szorgoskodásért. A felnőttek ugyanis jól tudják: amit Jancsi megtanult, azt János sem felejti. 

Türelmet kérnek

Továbbra is nagy érdeklődéssel kísérik az újpestiek az önkormányzat Nem Nagy Dolog! kampányát. Nagyon sokan igényeltek kutyapiszok-gyűjtő készletet és küldték el javaslataikat kutyapiszok-gyűjtő szemetesek kihelyezésére és kutyafuttatók létesítésére. A beérkezett javaslatokat megvizsgálja az önkormányzat és lehetőség szerint a Városgondnoksággal, valamint a Közhasznú Foglalkoztató munkatársaival együttműködve valósítja meg azokat. Az önkormányzat ezúton is türelmét kér mindazoktól, akik az elmúlt napokban igényeltek, de  még nem kapták meg a készletet. A feldolgozás folyamatos, az átadásba pedig a jövő héttől az Állatmentő Liga is besegít.

Bangha K.