Csinosodó szakrendelő

  •  
  •  
  •  

Jó ütemben halad a Görgey úti Szakrendelő felújítása. Számtalan munkafázissal elkészültek a kivitelezők, megérkezett a beléptető rendszer is.

Sok bosszúságot okozott korábban, hogy a megkopott lépcsők igencsak csúszósak voltak. Ezt az állapotot szüntették meg a szakemberek, amikor a felület csúszásgátló burkolatot kapott. A liftek állapotán is volt mit javítani, de talán a legszomorúbb képet a mellékhelyiségek mutatták. Új csempék kerültek a falra és “vandálbiztos” eszközöket építettek mindenhova. Új fogadópult segíti majd az ügyintézés felgyorsítását, és a laboreredmények átvétele is egyszerűbbé válik. A számítógépek a helyszínen vannak, hamarosan beüzemelik. Megérkeztek a beléptető rendszer elemei is. Kíváncsiak voltunk az újpestiek véleményére, miként látják a csinosodó épületet?

Bozsó Sándor: – Sajnos hetente be kell járnom ide, úgyhogy nyomon követem a felújítást. Örülök neki: végre előrelépés történt ezen a területen. Persze, nem jövök szívesen, de ha már muszáj, egyáltalán nem mindegy, milyen környezetbe érkezik az ember. Az urológián kezelnek, érthető, hogy örülök az újjáépített vécéknek. Egyetlen dolgot javasolnék még: a bejáratnál, az előtérben a burkolatot is tegyék csúszásmentessé, mint ahogyan a lépcsőknél tették.

Győrffy Kálmánné: – Én még emlékszem azokra az időkre, amikor park volt itt, sokat sétáltam errefelé. Aztán felhúzták ezt az épületet, ami a maga idejében modernnek számított, csak hát mostanra megkoptatta az idő. Előbb csak kívülről nézegettem, majd ahogy múltak az évek, egyre gyakrabban baktattam a lépcsőkön. Elhasználódott az SZTK, helyes hogy felújítják. Hallottam, beléptető rendszert is építenek, ettől kicsit tartok, mert koromnál fogva idegenkedek az új technikáktól.

Béres Gabriella: – Mostanában nem nagyon fordulok meg a szakrendelőben, de olvastam az Újpesti Naplóban, hogy felújítják az épületet, és az anyósom is beszámol a fejleményekről. Hajdanán jártam oda gyógytornára, és megmondom őszintén: felháborított az, hogy milyen állapotban voltak a vécék. Egyébként is mániákusan vonzódom a tisztasághoz, a higiéniához, ezért is örülök annak, hogy felújították a mellékhelyiségeket.

Vertetics Márta: – Napra kész vagyok én is a felújításokat illetően, ennek elég prózai oka van: itt dolgozom. Nem is gondoltam volna, hogy a jókora épület ilyen gyorsan megváltozik. Az új fogadópavilon kiépítése sem tartott sokáig, amúgy pedig remek ötlet volt, végre megoldódik a leletek gyors, rendezett átvétele is. –
Á.T.