Csonka András ezüstérmet nyert a paralimpián

  •  
  •  
  •  

Az asztaliteniszező Csonka András ezüstérmet nyert az S8-as kategória versenyében a riói paralimpián.

A 27 éves, Újpesten élő sportoló, aki oxigénhiánnyal született, emiatt a jobb karját csak nagyon korlátozottan tudja használni, a kínai címvédővel, Csao Suajjal játszott a döntőben. Sérülése miatt Csonka nem kézbol, hanem ütoről szervál, és ugyanígy tett ellenfele is, akinek hiányzik a bal karja.

Az első szett hamar elment, majd a másodikban, a kínai 6-4-es vezetésénél időt kért Aranyosi Péter edző. A folytatásban is az ázsiai játékos irányított, így tíz perc elteltével már 2-0-ra vezetett. A harmadik játszma sem hozott fordulatot, Csao néhány perc elteltével öt meccslabdához jutott, és bár Csonka ezek közül négyet hárított, az ötödiket már nem, így 3-0 lett a végeredmény.

– Egyáltalán nem vagyok csalódott, örülök az ezüstéremnek. Alig hibáztam, szervát sem rontottam, ami nagy szó. Úgy éreztem, jól ment a játék, reggel, amikor felkeltem, akkor is úgy éreztem, meglehet a győzelem, de ma jobb volt a kínai – nyilatkozott a negyedik paralimpiáján szerepelt játékos. Hozzátette, tavaly egy németországi versenyen legyozte mostani ellenfelét. 

– Ellenfelem speciális kínai softtal játszik, kicsit másképpen jön az ütojéről a labda, ezt próbáltuk lemodellezni a bemelegítésnél, de még ahhoz képest is kicsit másként jött a labda.

Aranyosi Péter – az ép férfi válogatott szövetségi kapitánya – mondta Csonkáról: „Azért is nagy dolog, amit András elért, mert ő szinte a legsérültebb a kategóriájában, és háromszor annyit kell dolgoznia a sikerekért, mint a többieknek.”

forrás: index.hu