November 5. (csütörtök) 4:30 és november 15. (vasárnap) 23:30 között a következő járatok közlekedése építkezés miatt az alábbiak szerint módosul.
- A 12-es villamospótló autóbusz terelve közlekedik, nem érinti Újpesti rendelőintézet, Szent László tér, Nádor utca, Illek Vince utca, Csokonai utca, Újpest-Központ M megállót.
- A 30-as, 30A autóbusz terelve közlekedik, nem érinti Illek Vince utca, Csokonai utca, Újpest-Központ M megállót.
- A 147-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti Attila utca, Templom utca, Csokonai utca megállót.
- A 230-as autóbusz, a 930-as éjszakai járat terelve közlekedik, nem érinti Csokonai utca megállót.
A 30-as buszcsalád járatai Megyer felé az Újpesti piac érintésével, míg Káposztásmegyer felől a Türr István utca / Nádor utca – Szent László tér – Újpesti rendelőintézet – Árpád üzletház – Újpest-Központ M terelt útvonalon át közlekednek. Keleti pályaudvar felé a nappali autóbuszokra Újpest-Központnál csak a Munkásotthon utca kereszteződésénél lévő megállóhelyen lehet felszállni.
A 12-es villamospótló busz Újpest-Központ irányába szintén a Rózsa utca – Árpád út útvonalon jár, de ezen a szakaszon csak a 14-es pótlóbusszal közös Újpesti rendelőintézetnél lévő megállóhelyen áll meg.
A 147-es járat Újpest-Központ irányába a Váci út és Árpád út felől éri el a végállomását, ideiglenesen érinti Újpest-Városkapu M-t is.