•  
  •  
  •  

Széki Attila, alias Curtis egyre feljebb lépked a zenei ranglétrán. Nem csak a futballban kamatoztatja tehetségét: Majkával készített klipje után Európa egyik legismertebb nyári fesztiválján, a Szigeten lépett fel.

Curtis és barátai -az N-K-S rapperei – szombat este, a Medúza Színpadon teremettek fergeteges hangulatot. Együtt mozgott a közönség, lüketett a sátor. Az újpesti focista-rapper természetesen a kerületen kívül is hazafiasan képviselte Újpestet, az első számok között hangzott el az „Újpest a negyedem” c. sláger, amit a közönség egy emberként énekelt a fellépőkkel.

A koncert előtt Curtis elárulta, nagy erőbedobással dolgozik új lemezén. A korongon sok szám szerepel majd, amit nem egyedül, hanem tervei szerint többek között Széles Izával, Majkával és Caramellel énekel majd. Sőt, még azt is megsúgta, az Újpesti Városnapokra is énekes barátaival érkezik, így az ottani hangulat is garantált!

A futballrajongóknak sincs azonban oka az aggodalomra. Curtis komolyan veszi a focit, és mint elmondta, csak akkor vállal fellépést, ha az nem megy a sport rovására. Így a szombat esti koncert után is sietett haza, hiszen a vasárnapi Kaposvár elleni mérkőzésen teljes erőbedobással kell játszani.

Curtis tehát szombat este hódított, a Sziget utolsó napján pedig 15 óra 30 perckor az Újpesti Zenekarok Fesztiváljának győztese, a No SeatbeltZ zenekar lép színpadra. A csapat másfél órás koncertjére a Pop Rock Nagyszínpad mellett, az Open Civil Sátorban lehet majd tombolni!

(antosa)