Curtis beszólt a játékosoknak

  •  
  •  
  •  

A lila-fehérek egykori játékosa szerint elsősorban a focisták a felelősek a rossz szereplésért. Curtis, rapperhez méltón, nem finomkodott.

Az Újpest FC vasárnap 2-1-re kikapott a bajnok Győrtől, így kiesőhelyen maradt. A gyenge szereplés kapcsán többen elmondták már a véleményüket, hétfő este a rapper Széki Attila is véleményt nyilvánított a Facebookon.

A 24 éves Curtis csatárként szerepelt, az Újpest csapatán kívül megfordult Kecskeméten és Szolnokon is. Az élvonalban öt alkalommal lépett pályára. Legutóbb 2011 augusztusában játszott lila-fehérben, egy NB II-es találkozón.

Urbányi István irányítása alatt, 2007-ben került fel az első csapathoz, és saját nevelésként profi szerződést kapott. Egy 2009-es térdsérülés megtörte addigi fejlődését.

Az alábbi sorokból kiderül, hogy Széki elsősorban nem a belga tulajdonost, hanem a játékosokat hibáztatja a rossz eredmények miatt.

„Hagyjatok már ezzel a belga dumával…
Ki van a pályán??? Kinek kell fociznia??? Kinek kell az Újpest címerért mindent megtennie???
Én játszottam az Újpestben, ahol nulla fizetést kaptunk fél éven keresztül, hitegettek minket, és csak üres szavakat kaptunk!
Akkor ezüstérmet nyertünk…
Valaki vagy benyúl a nadrágjába, észreveszi, hogy f…… van, és férfiként viselkedik vagy k….a marad, és mindenki átmegy rajta!”

Forrás: rangado.hu