Curtis bomba meglepetése a Városnapokon

  •  
  •  
  •  

Széki Attila, azaz Curtis, a lassan legendának számító újpesti rapper-labdarúgó újabb nagy dobással készül. Az ujpest.hu szavazásán legtöbb szavazatot kapó vendégművésszel lép színpadra.

Annyira bom-bomba vagy baby – egyre többet hallani az új slágert. Már a Youtube-on is több, mint 160 ezren látták az ezzel kapcsolatos videót, pedig a klip még csak most készül, a bemutatóra várni kell.

Az eredetileg Belehalok címet viselő szerzeményt Curtis nem egyedül adja elő. Partnere nem más, mint a Való Világ-ból ismert, ózdi kemény legény, akinek a valóságshow óta töretlenül ível felfelé a pályája. Az aranylemezes ózdi hős nemcsak a zenei listák élén kamatoztatja tehetségét, de rádiós és televízióműsorok vezetésében is helyt áll. Legújabban egy számára eddig ismeretlen, ám az összes közül legkomolyabbnak számító feladat elé néz: apa lesz.

A novemberben születő csemete azonban csak videóról láthatja majd apja újpesti fellépését. Curtis vendége ugyanis nem más lesz, mint Majka, akit honlapunk szavazásán a legtöbben szerettek volna látni a Városnapok színpadán.