Diadal a diadalív árnyékában

  •  
  •  
  •  

Hatalmas sikert aratott a Bajza József Általános Iskola csapata „A diadalív árnyékában” című, a Szépművészeti Múzeum és a Nagyszombati Egyetem által meghirdetett pályázaton. A közel 190 induló csapat közül az 5–7. osztályosokat tömörítő „Bajza-légió” az elméleti fordulóban első helyen végzett, míg összesítésben, a beadott, diadalívet megformázó makettjük értékelése után az 5. helyezést érték el.

A pályázathoz a két országból 188 csapat töltötte ki mind a négy feladatlapot, és közülük 167 vállalta el a pályamű óriási munkával járó feladatát is. A végeredményt a feladatokra és a pályaműre együttesen kapott pontszám összege határozta meg. Az 5–7. osztályosok mezőnyében az elméleti versengésben első helyen, az összesített eredményeket tekintve pedig az ötödik helyen végzett a Bajza József Általános Iskola csapata. A „Bajza-légiót” Lőrinc Mihály 5., Csepeti Norbert, Tóth Csaba, Antal Hanna és Kristóf Marcell 6., Pintér Zoltán Dávid és Halász Dávid 7. osztályos tanulók alkották, felkészítő tanáruk pedig Kocsis Károly volt.

– Azért vagyunk különösen büszkék erre az eredményre, mivel a feladatlapok kitöltésében, azaz az elméleti versenyben első helyet sikerült elérnünk, ami, tekintve a beadott pályázatok számát, jelentős sikernek számít. Külön kiemelném Antal Hanna munkáját, aki minden feladatot hibátlanul oldott meg, az ő munkájára mindig maximális pontszámot kaptunk – mondja a diákok felkészítő tanára, Kocsis Károly.

– Azért szerettem volna részt venni a versenyen, mert engem már 5. osztályban nagyon érdekelt Róma. Egy hagyományőrző egyesületnek is tagja vagyok, amelynek segítségével többek között erről az időszakról is sokat megtudtam – meséli a hatodikos Tóth Csaba. –  Én főként a diadalív elkészítésében segítettem, és rajzoltam, ami nagyon izgalmas munka volt. Nagyon örülünk, hiszen többek között egy egyhetes táborozási lehetőséget is megnyertünk egy gyönyörű helyen, amelyet a Nagyszombati Egyetem ajánlott fel, de a legbüszkébbek az eredményünkre vagyunk – árulja el Kristóf Marcell.


Határtalan antikvitás címmel 2012 szeptemberében határokon átívelő múzeumpedagógiai program indult el a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye és a Nagyszombati Egyetem együttműködéseként. A Szépművészeti Múzeum-pályázat célja az volt, hogy a részt vevő diákokat játékos formában vezesse be az ókori Róma monumentális épületein keresztül a kora császárkor kultúrájába.

A diákok a játékos vetélkedő során egy napjainkban játszódó, rejtélyes történet keretében ismerkedtek meg a korszakkal, amelynek szereplői a modern kori Rómában kalandozva fedezték fel az épületeket és a hozzájuk kapcsolódó történeteket. A csapatoknak a pályázati időszak végére egy az ókori művészet stílusjegyeihez igazodó római diadalívmakettet kellett elkészíteniük pályaműként. A munkához szükséges ismeretek megszerzésében – négy fordulón át – az év folyamán kiküldött feladatlapok és egy önálló honlap információi nyújtottak segítséget.

G.R.