•  
  •  
  •  

Az újpesti közönség szeptember 22-én, vasárnap láthatja az Újszínház Döglött aknák című előadását az Újpest Színházban. A főbb szerepekben különösen ismerős arcokkal találkozhat a nagyérdemű.

Paál és Moór idegösszeomlással kerül kórházba, és egy kórterembe zárja össze őket a véletlen. Mindketten – mint állítják – a politikai helyzet áldozatai. Paál a személyi kultusz éveinek rettegett vidéki kiskirálya, aki félreállítását soha nem tudja megemészteni. Moór pedig a reakciós volt úri osztály megtestesítője. A két ellenfél ádáz gyűlölettel kémleli egymást. Turkálnak egymás múltjában s nem kevésbé egymásszekrényében. A hatalmát vesztett „balos” káder és a szintén leszerepelt „jobbos” vállalkozó csatájának remek színtere a kényszerű kórházi összezártság Csurka István 1971-ben írt drámájában, a Döglött aknákban.

Az ősbemutatót szintén ’71-ben tartották a Katona József Színházban, parádés szereposztással, hiszen a két főszerepet Major Tamás és Kállai Ferenc játszotta.
Az Újszínház is két tapasztalt színészre bízta Paál és Moór szerepének megformálását, hiszen Koncz Gábor és Dózsa László aknázza ki a jutalomjáték kínálta lehetőségeket. Az előadást Koncz Gábor rendezőként is jegyzi, így ő instruálta az Újpest Színház művészeti vezetőjét, Dózsa Lászlót is. 

J. M.