Döntött a Népjóléti és Lakásügyi Bizottság

  •  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzatának Népjóléti és Lakásügyi Bizottsága 9 igen, 3 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta Perneczky László népjóléti alpolgármester előterjesztését.

A módosító javaslat hatályosan rögzíti a „K 25 bérlakásház” néven megismert ingatlanok után a bérlő által fizetendő lakbér jellegét és mértékét. A bizottság október 10-én döntött az alpolgármester módosító javaslatáról.

Az előterjesztés értelmében a Venetianer Pál utca 12-14 és Károlyi István 25. szám között felépülő, és a VEKOP-pályázat keretében megvalósuló lakóépületben található 29 lakásból az átadás-átvételt követően 2 lesz szociális bérlakás, míg 17 lakás költségelvűn, 10 ingatlan pedig piaci alapon vehető majd bérbe. Újpest 2016-ban pályázott és 2018-ban nyert el kétmilliárd forintnyi városrehabilitációs (VEKOP) támogatást a bérház felépítésére. A lakások hamarosan költözhetők, a szociálisan rászoruló családokat pedig Újpest városán belül más ingatlanokhoz juttatják.

, ,