•  
  •  
  •  

Akár kétféle nosztalgiajáraton is utazhattak azok, akik vasárnap délután szerettek volna villamosozni, ugyanis a 611-es számú sötétbarna favázas kocsi és az FVV 1200-as Bengáli is forgalomba állt. Újpest két egykori és két mai járatával is kötődik az utóbbi típushoz.

A nosztalgiajárművek a 14-es vonal újpesti szakaszán, illetve a 12-es teljes hosszán közlekedtek és a kalauztól vásárolt négyszáz forintos jeggyel bárki felszállhatott rájuk. Bár szombat délután még arról lehetett olvasni, hogy a másnapi nosztalgiajáratra szánt favázas kocsi meghibásodott és az FVV 1200-as típusjelű, Bengáliként ismert sárga villamost küldik helyette, végül minkét fajta jármű forgalomba állt.

A villamosok iránt nagy volt az érdeklődés. A sötétbarna, szinte pontosan egy évszázados favázas 611-es számú motorkocsi kalauza az utolsó előtti, Káposztásmegyerre tartó járaton a jegytömbre mutatva elmondta, a nap folyamán akkora volt az érdeklődés, hogy mindössze már csak 3-4 darab jegy maradt nála.

A felszálló utasok látható érdeklődéssel tekintettek körbe az öreg jármű belsejében, bár akadt köztük olyan is, aki gyerekkorából máig emlékszik a hasonlóan régi villamosokra. „Az utcánkban, ahol gyerekkoromban laktunk, hasonló korú kocsik jártak. Emlékszem arra is, hogy a jármű csak akkor állt meg, ha szóltunk a kalauznak, a rácsos ajtót pedig nekem kellett lecsatolni” – mondja a járaton utazó, azóta már Újpesten élő Mikó Ágnes.

A szorosan az előző szerelvény nyomában haladó 492-es pályaszámú FVV 1200-as típusú villamos több szállal is kötődik Újpesthez. A Bengáliként ismertté vált villamostípus kereken fél évszázados, és egy időben olyan hagyományosan újpesti vonalakon is közlekedtek ilyenek, mint a 8-as, a 10-es vagy a nem csak újpesti, de ma is meglévő 12-es és 14-es. A nosztalgiajárművet egyébként Debrecenből hozták fel, ahol még ma is közlekednek hasonlóak. További érdekessége, hogy az egyik megszűnt villamosjáratokkal foglalkozó honlap szerint először csak a Bengálik egyik oldalára szereltek ajtókat, és a körjáratra tervezett példányok jelentős részét egy éven belül a vidéki városokba szállították, mert a villamosok a budapesti fejvégállomásokon nem tudtak megfordulni.

M. Orbán András

Még több kép a nosztalgiavillamosokról a Facebook-on.