•  
  •  
  •  

Örömmel adunk hírt arról, hogy a Virág Óvodába új lakók érkeztek! Mint arról már korábban beszámoltunk az “Egy csepp természet” címmel meghirdetett pályázaton egy akváriumot nyertünk, amelybe most megérkeztek a lakók is.

A kis “növendékek” – gurámik, harcsák, algaevők és lazac-félék – hamar felfedezték és birtokba vették a 112 liter víz által biztosított nagy mozgásteret.

Élvezik a nagy népszerűséget, hiszen a gyermekek és szülők népes serege szemléli őket a nap szinte minden szakában. A halak etetésében a gyermekek is aktívan részt vesznek, miközben figyelhetik az életüket, mozgásukat, jellemzőiket. Ezekben segítségükre vannak az ismereteket, információkat közlő táblák, amelyeket az óvónőkkel, felnőttekkel közösen tanulmányoznak.

Reméljük, hogy sok kisgyermekben ébred fel az érdeklődés az állatok szeretete és gondozása iránt.

Palatinus Ildikó
Virág ovi