Edző lett a védőből

  •  
  •  
  •  

Tamási Zsolt mostantól edzőként szolgálja az Újpestet. Játékosként több mint egy évtizeden át erősítette a csapatot, az egykori kőkemény védő ezután már az U15-ös labdarúgók irányítását veszi át.

Tamási jelenleg is játszik, az Újpest öregfiúk-csapatában. Elárulta, mivel Kovács Zoltán sportigazgatóhoz régi barátság fűzi, egy pillanatig sem habozott, elvállalta a felkérést:

– Elégedett vagyok a srácok hozzáállásával és felkészültségével is – nyilatkozta. – Ráadásul így, hogy a régi „Cérna” pályán a salak helyén műfüves játéktér épült, már minden feltétel adott ahhoz, hogy minőségi munkát végezhessünk.

Tamási hozzátette, a gyerekek ugyan már nem nagyon ismerik a nevét, de a szülők még emlékeznek rá, és örülnek annak, hogy olyan tréner került a csapat élére, aki jól ismeri a klubot.

(G)