Programokban gazdag hétvégénk lesz: az önkormányzat szüreti mulatságra hívja az újpestieket szombaton az Ugró Gyula sorra, és ugyanezen a napon a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzattal karöltve rendezi meg a Káposztásmegyeri Egészség- és Sportnapot is.
Vár a szüreti mulatság az Ugró Gyula soron
Az újpestiek szeptember 28-án szüreti mulatsággal köszönthetik az őszt. Szőlőföldek ugyan már nem övezik Újpestet, de a mustkészítés, -kóstolás és mulatság segítségével megidézik a szüreti hangulatot az Ugró Gyula soron, a garázssor és a Szilas-patak közötti zöld területen.
A délelőttöt gyermekprogramok színesítik. Tíz órától késő estig kézműves-foglalkozások és a MagicBox animátorai szórakoztatják a kicsiket, de miként megszokhattuk, számos kiegészítő program – körhinta, pónilovaglás, kisvasút – is színesíti az eseményt. 11 órától az apróságokat Peppino bohóc varázsolja el.
Egész nap folyik a must és a bor. 18 órára már minden bizonnyal oldottan veti bele magát mindenki a mulatságba. Aki még nem érzi elemében magát, annak az edelényi Saxon zenekar, a falunapok, szüreti bálok hangulatfelelőse meghozza a kedvét. Retroslágereikkel, mulatós nótáikkal, rock and roll dalaikkal ígéretük szerint igazi szüreti báli hangulatot varázsolnak.
Újpesti Futó-és Kerékpáros Fesztivál, őszi forduló, egészségnappal kombinálva
A Szüreti mulatságtól is könnyen megközelíthető helyszínen, hagyományosan a Farkaserdő környékén zajlik ugyanezen a napon délelőtt az Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztivál őszi fordulója, valamint a Karinthy Frigyes Művelődési Házban az egészségnap. Mivel a programok közel vannak egymáshoz, érdemes valamennyire ellátogatni.
Újpest Önkormányzata hagyományosan a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzattal karöltve rendezi meg a Káposztásmegyeri Egészség- és Sportnapot szombaton.
Az Újpesti Futó- és Kerékpáros Fesztivál őszi fordulójára a helyszínen még lehet nevezni.
Az esemény a hagyományos útvonalakon, Káposztásmegyeren, a Farkaserdőben és környékén zajlik, 9 órától. Nevezésre a helyszínen, mindhárom versenyszámra 8 órától az adott versenyszám indításáig van lehetőség.
Az Óceánárok utcából rajtoló, elsősorban óvodásoknak és kisiskolásoknak javasolt Minifutás távja 1,6, a Maxifutásé 3 kilométer, míg a kerékpáros futamra benevezők 8,6 kilométeres távot teljesítenek. Ebben az évben egy negyedik rajt is lesz, mégpedig a kutyás futásoké, a gazdik négylábú társaikkal 2 kilométeres távot tesznek meg, rajtjuk a Rex Állatsziget előtti útszakaszon található.
Az egészségnap helyszíne az Újpesti Kulturális Központ – Karinthy Frigyes Művelődési Ház (1048 Budapest IV., Hajló u. 2–8.)
Ideje: 2013. szeptember 28., szombat
A rendezvény támogatói: Újpest Önkormányzata, Richter Gedeon Nyrt. A rendezvény szervezői: Budapest Főváros IV. Kerület Újpest Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat, Újpesti Kulturális Központ. Közreműködő partnerek: BFKH Budapest V. Kerületi Népegészségügyi Intézet, Károlyi-kórház, Újpesti Önkormányzat Szociális Intézménye, Újpesti Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft., Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft., Rex Kutyaotthon Alapítvány.
Egészségvédelmi programok 10-től 16 óráig:
– vércukor-, koleszterin-, vérnyomás-, testsúly-, magasságmérés;
– szív- és érrendszeri betegségek megelőzése: szakorvosi, diétás tanácsadás;
– diabetológiai tanácsadás;
– allergiás, légúti betegségek kérdőíves előszűrése, tanácsadás;
– emésztőszervi betegségek szűrése, kérdőíves kikérdezés, tanácsadás;
– érszűkület-vizsgálat;
– csontsűrűség-vizsgálat;
– ultrahangvizsgálat;
– felnőttek részére komputeres szemvizsgálat;
– mozgásszervi, tartási rendellenességek megelőzése gyógytornával;
– bőrgyógyászati szűrővizsgálat;
– hallásvizsgálat;
– urológiai PSA- és helikobaktérium-szűrés;
– Családsegítő és Gyermekjóléti, Védőnői Szolgálat tanácsadása;
– Őszi Fény Gondozási Központ tájékoztatója, tanácsadása;
– Mozgássérült Egyesület tájékoztatója.
Egyéb programok az egészségnap folyamán:
– véradás 10 órától 15 óráig;
– a Madarász Utcai Gyermekkórház Gyermekkor Alapítványának programja;
– kézműves-foglalkozások;
– egészséges életmódot elősegítő termékek bemutatója, árusítása;
– Mikola Péter gyermekműsora.
Kóruskoncert a nagytemplomban
Szeptember 28-án, szombaton este 7 órai kezdettel kóruskoncertet tart a Belvárosi Vegyeskar Művészeti és Kulturális Egyesület az újpesti Egek Királynéja-nagytemplomban. A koncertre külföldi kórusok is érkeznek.
A résztvevők: Sveta Paraskeva Academic Choir – Szófia, Bulgária (karnagy: Galina Lukanova); Kuu Kristal-Sladorana kórus – Županja, Horvátország (karnagy: Suzana Juzbašiæ); Kodály Zoltán férfikar (karnagy: Pálinkás Péter); Belvárosi Vegyeskar – Budapest
(Karnagy: Szabó Zoltán). Elektromos orgonán közreműködik: Papp Gyula.
A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak
Szurkoljunk a Szusza Ferenc Stadionban!
Vasárnap 18 óra 30-tól kezdődik az Újpest FC–PMFC-Matias-labdarúgó-mérkőzés.
Őszi akciók a Tarzan™ Parkban
Továbbra is várja a lurkókat és a felnőtteket a Tarzan™ Park, Magyarország egyedülálló szabadtéri családi játszóparkja, amely rendkívül népszerű továbbra is. A siker egyik záloga, hogy az újpestieket kedvezményes jegyár várja a lakcímkártya felmutatásával. A park őszi akciókat is kínál. 15 fő feletti, szervezett iskolai vagy óvodai csoportok részére például 650 Ft/fő jegyárral, kifejezetten újpesti 15 fő feletti csoportok esetében 500 Ft/fő jegyárral kalkulálhatunk. A közel kéthektáros parkban a gyerekek szórakozását és biztonságát játékmesterek felügyelik. A Tarzan™ Park megközelítése ideális kerékpárral is. A bejáratnál kényelmes és korszerű kerékpártárolókat alakítottak ki. A park szülinapi partik színtere lehet, a Tarzan Terasz zsúrokra is kiválóan alkalmas. (Cím: IV., Tábor u. 28. Nyitva tartás: mindennap 9-től 19 óráig.)
Játék után: Tarzan kedvenc fagyija
A Tarzan™ Parkban mutatták be nyáron az újpesti cukrászdák azt a tejes alapú babánfagylaltot, amelyet rétegzett csokoládé tesz még különlegesebbé. Az édesség a Tarzan kedvenc fagyija elnevezést kapta, és kapható a Vadgesztenye cukrászdában, a Harangvirág cukrászdában, az Édes-gyömbér cukrászdában, a Horváth cukrászdában, a Sorrento cukrászdában, az Andretti Pizzéria és Fagyizóban, valamint az Orosz cukrászdában. A nyári üdítő, hideg édesség kimondottan újpesti specialitás, egy kellemes séta alkalmával is megkóstolható, ajánljuk ehhez bármelyik felsorolt cukrászdát. Az Újpesti Napló hat cukrászdában már tesztelte az édességet, a szép őszi időben olvasóinkat is erre biztatjuk.
Szombaton: Piac-Placc
A szombat hagyományosan piacnap, így ajánljuk a Piac-Placc felkeresését, amely
reggel 6 órától 14 óráig tart nyitva a Duna sétányon. Az Újpesti Párbeszéd javaslatai alapján indult kezdeményezés árusítóknak és nézegetőknek egyaránt kínál érdekességeket, másutt ritkán fellelhető antikvitást, régen feledésbe ment tárgyakat, régiségeket.
Az Újpesti Naplóban is megjelentetett szeptemberi programnaptárral ellentétben vasárnap nem lesz Piac-Placc, hiszen a program a piac- és vásárcsarnok szombati napjához kötődik.
Utcakönyvtár: könyvcsere
Szombatonként szakavatott könyvbarátok, a Könyvjelző elnevezésű olvasókör tagjai 9 és 14 óra között várják a könyveket kölcsönzőket. A „Tégy egy könyvet, végy egy könyvet!” mottó jegyében mindazok, akik egy könyvet cserére hoznak magukkal, új olvasmánnyal távozhatnak.
Táncház
Vasárnap Szent Mihály-napi táncházba várja a gyermekeket 10 órától 12 óráig az Ady Endre Művelődési Központba a Bem Néptáncegyüttes.
Időszaki kiállítások Újpesten
A vizuális művészet kedvelőit váró legújabb tárlatok
Mezei Zsuzsa és Csobaji Zsolt Hommage à Rippl Rónai és tovább című képzőművészeti tárlata október 6-ig várja a látogatókat az Újpest Galériában. Ugyancsak az Újpest Galériában és szintén október 6-ig tekinthető meg T. Selman Ilona akvarellkiállítása.
Káposztásmegyeren Csurgai Éva grafikusművész kiállítására várják az érdeklődőket a Karinthy Frigyes Művelődési Házban, október 22-ig.
A turizmus világnapja alkalmából az Aquaworld Budapest Élményfürdőben tekinthető meg a Lételemünk, a víz című dokumentumkiállítás, amely a városnapi Újpest galériabeli tárlatból készült válogatás. Megtekinthető: október 30-ig.
Állandó kiállítás
Két ezredév között – fejezetek Újpest történetéből. Állandó kiállítás az Újpesti Helytörténeti Gyűjteményben. A tárlat megtekinthető: szombaton 10-től 14 óráig. (Keddtől péntekig 10-től 17 óráig.)
Hétvégi randevú
Minden vasárnap 17 és 22 óra között az Ady Endre Művelődési Házban ismét táncos esték követik vasárnaponként egymást a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek zenéjével. Közreműködik a Szilver zenekar. Belépődíj: 1000 Ft/fő, klubtagságival 800 Ft/fő. Asztalfoglalás személyesen vagy a 231-6000-es telefonszámon.
Névnapi emlékeztető
Szombaton Vencel, vasárnap Mihály és Mikes nevű ismerőseink ünneplik névnapjukat.
B.K.