Egészségnap, Ovi-zsaru program

  •  
  •  
  •  

Különösebb vita nélkül zajlott a Káposztásmegyeri Településrészi Önkormányzat ülése, szeptember 26-án késődélután, a Hajló utcai épületben. Kiderült, hogy jól haladnak a szombati Káposztásmegyeri Egészség-és Sportnap előkészületei. A testület anyagilag is segíti a helyi óvodákat, hogy részt vehessenek az Ovi-zsaru programban.

Dr. Dabous Fayez, a településrészi önkormányzat elöljárója köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Török Ritának, az Újpesti Kulturális Központ igazgatójának, aki beszámolt a sport- és egészségnap előkészületeiről.  Megtörtént a bejárás, az engedélyeket megkérték, a mobil vécéket megrendelték. Az érdeklődés hihetetlenül nagy, a rendezők több ezer embert várnak. Ezt figyelembe véve az egészségügyi ellátást, az ügyeletet meg kellett erősíteni. Tartalékmentő is lesz a helyszínen. Egyébként a Halassy Olivér Sportközpont is beszállt a rendezésbe.

Második napirendi pontként  Farkas Dóra rendőrfőhadnagy ismertette az Ovizsaru-programot. Készült egy csomag, amely megtanítja az óvodásokat több nélkülözhetetlen cselekedetre: így arra, hogyan viselkedjenek az idegenekkel. A rendőrök a helyszínen, az óvodákban magyarázzák el a gyerekeknek, a lényeget. Anyagi vonzata is van a dolognak, egy csomag megvásárlása több mint 10 ezer forintba kerül. A Településrészi Önkormányzat anyagilag is támogatja a kezdeményezést, így valamennyi káposztásmegyeri óvoda hozzájuthat a csomaghoz. Ezt egyhangúan támogatták a részönkormányzat tagjai.


Á.T.