Karácsony Gergely szenvedélyesen kiáll a Diákváros tervei mellett.
„Már megint kinek kell hinni? A kormány előterjesztésének, vagy egyik minisztere szavának? Vagy egyiknek se?”
Ezzel a felütéssel kezdte mai Facebook-posztját Karácsony Gergely. A főpolgármester ismét a Budapestre tervezett kínai egyetem ellen emelte fel a szavát, a beruházás ugyanis forrásokat és helyet is elvenne a főváros által tervezett Diákváros elől. Karácsony közölte, hogy kikérte a kormánytól az eddig nyilvánosságra nem hozott döntéseket is.
„Szerintem nem marketingkommunikációs kérdés, hanem személyes elkötelezettség, ha tetszik, becsületbeli ügy ragaszkodni több mint tízezer magyar diák olcsó lakhatásához. A kormány azonban, úgy látszik, a kínai gazdasági-politikai érdekeknek csinál inkább reklámot. Abban meg nincs köszönet. Hiszen a kormány a magyar diákok olcsó lakhatása helyett ragaszkodni látszik ahhoz az esztelen tervhez, hogy kínai hitelből, vagyis a gyerekeink eladósítása árán, kínai vállalatok által a kínai kommunista párt irányítása alatt álló kínai elit kampuszt építtessen és elköltsön erre több pénzt, mint amennyit a teljes magyar felsőoktatásra fordít.”
– fogalmazott posztjában Karácsony Gergely.
„A Diákvárosnak az a több mint tízezer magyar fiatal ad majd értelmet, akik ott tölthetik diákéveiket. Ha a kínai kampusz miatt csak eggyel kevesebb magyar diáknak jut ott hely, az már elfogadhatatlan. De félő, nem csak eggyel kevesebb fiatalnak jut hely a kormány szerint. Mert azt a kormányzati közlést, hogy a Diákváros és a kínai egyetem egyszerre, egy helyen épül majd meg, erősen kétlem. Kételyeim elsősorban a kormány eddigi működéséből fakadnak, abból, ahogyan ez a kormány újra és újra megszegi az adott szavát és felrúgja a megállapodásokat.”
A főpolgármester már azzal is fenyegetőzött, hogy ha a kormány nem ad további felvilágosítást, a főváros hivatalosan is lemondja a 2023-as atlétikai világbajnokságot, amelyet Budapesten rendeznének meg. Erre már Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is reagált: úgy fogalmazott, köszönik „az ingyenreklámot” a kínai egyetemnek.