Egy éve tart a forradalom

  •  
  •  
  •  

A szíriai forradalom kitörésének első évfordulójára emlékezett március 31-én a hagyományosan Újpesten megrendezésre kerülő éves összejövetelén a Magyar-Szíriai Baráti Egyesület, a Polgárcentrumban.

Dr. Dabous Fayez, az Egyesület elnöke, Újpest önkormányzati képviselője emlékezett meg az egy évvel ezelőtti eseményekről, amikor Dara városban 10-15 éves gyermekek a hatalom ellen jelszavakat firkáltak a falakra. Letartóztatták és megkínozták őket, szüleiket megalázták. A felháborodás akkora volt, hogy az emberek utcára vonultak. A rendfenntartók erőszakos beavatkozása miatt a tüntetések rendszerellenes megmozdulásokká, fegyveres harccá fajultak. A forradalom egy éve tart. Már közel 10 ezer áldozata van, melyek közül 1000 gyermek, vagy fiatalkorú.

Az évfordulón a résztvevők 1 perces néma gyásszal emlékeztek az elesettekre. A rendezvényen részt Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere, aki kiemelte: – Együttérez azokkal, akik most Szíriában az önrendelkezésükért harcolnak, hisz ha nem is ilyen eszközökkel, de ő is mindig a demokráciáért harcol. Dr. Derce Tamás, Újpest egykori polgármestere, a Magyar-Szíria Baráti Egyesület tiszteletbeli elnöke néhány évvel ezelőtti szíriai emlékeit osztotta meg az egybegyűltekkel, s kifejtette: a szabadság kiharcolásához bátorság kell. Szíria népe ugyanúgy küzd meg most a saját szabadságáért, ahogy azt a magyar nép tette többször is történelme során.

A rendezvényen jelen volt a Sirian General Union in Europe (Szíriai Európai Szövetség) elnöke, Monduh Taher is. A szervezet nevében Muhyiddin Mahrus lengyelországi képviselő köszönte meg az újpesti – egyben a magyar nép – együttérzését, melyet ahhoz a harchoz nyújtanak, melyet a szírek egy többpárti elvekre épülő, vallási megkülönböztetésektől mentes, demokratikus ország felépítéséért vívnak. A megemlékezésen a világhírű Csillagszemű Együttes 4 fős gyermekcsoportja adott elő – ajándékul a szíriai gyermekeknek – néptánc-csokrot. A műsort Kegye János pánsíp művész nagysikerű koncertje zárta.