Egy gyermek öröme

  •  
  •  
  •  

Az újpesti családok, intézmények, cégek összefogásának köszönhetően idén is sikerült boldogabbá és talán kicsit
könnyebbé tenni egy család életét. A tavalyi sikeres kupakgyűjtést
folytatva, ebben az évben Marcinak gyűltek a kupakok az Újpesti Cseriti jóvoltából. Az 500 ezer forintos célt közösen sikerült teljesíteni, sőt át is lépni. Marci élményeiről édesanyjával, Andreával beszélgettünk.

– Milyen kezeléseken vehetett részt Marci az elmúlt egy évben? 
– Marci idén a kupakgyűjtésnek köszönhetően minden hónapban egy héten keresztül Pfaffenrot-terápiára járhatott a Fejlesztőházba. Ez egy olyan kezelés, amely az izomtónus normalizálását szolgálja. A nyári szünetben két hétig intenzíven, tábor keretein belül kapta a kezelést. Itt egész nap foglalkoztatták, így este nagyon fáradtan jött haza. Persze reggel már alig várta a buszt, hogy újra mehessen.

– Milyen hatásuk volt a terápiáknak? 
– Némileg sikerült oldani izmainak a feszességét, így sokat javult a testtartása, csípőjének az állapota. Ezt még megerősítette a heti hidroterápia a Mikuszi Suliban, amely Marci kedvence, hiszen pici korától kezdve lételeme a víz.

– Mivel telik Marci egy napja?
– Marci napjai be vannak táblázva, mert a mindennapi iskola után jár hozzá gyógytornász, hordjuk lovagolni, és zongoratanárnő is foglalkozik vele. Ezt a kisfi am nagyon élvezi, hiszen minden formában imádja a zenét. Ezért visszük sokat koncertekre, zenés előadásokra. 

– Még nem használták fel a Marci javára gyűjtött teljes összeget. Folytatják a kezeléseket?
– Novemberben egy újabb módszert, az Olinek-terápiát próbálhattuk ki a Borsóházban. Januárban ezt szeretnénk folytatni. Mint mindenhol, itt is dicsérték Marcust, mert kitartó, együttműködő, barátkozó, és jó vele dolgozni. Nyugodt, vidám természetéért nagyon szeretik a pedagógusok.

– Az idei karácsony különleges lesz…
– A Mikulás és a karácsony is a zene jegyében telik. Természetesen családi körben töltjük az ünnepeket. Az idei karácsony azért is különleges számunkra, mert nyáron Marcinak kistestvérei születtek, Boldizsár és Zsombor. Így már öten várjuk a szentestét. Ezúton szeretnénk megköszönni Újpest Önkormányzatának, személy szerint a polgármester úrnak, kedves kollégáinak és a kupakgyűjtésben segédkező intézményeknek, valamint minden támogatónknak, hogy lehetővé tették Marcinak a foglalkozásokon való részvételt, és kívánunk szeretetteljes, békés ünnepeket.
N. B.

A kupakgyűjtés 2014-ben is folytatódik.

Januári első lapszámunkban bemutatjuk azt a családot, akinek egész Újpest segíthet a kupakok gyűjtésével.