Egy, kettő, három

  •  
  •  
  •  

Úszás, reggeli torna, foci, kosárlabda, pingpong, oldalakon keresztül sorolhatnánk. A Kihívás Napján több mint száz helyszínen sportoltunk együtt, mi Újpestiek, hogy 2013 és 2014 után idén is bizonyítsuk, mi vagyunk a legsportosabbak. Sikerült!

Városunk irigylésre méltó közössége – no és persze fittsége – újra irigylésre méltó címet hozott. 2015 legsportosabb városa. A 70 ezres lélekszámú települések között Újpesten mozogtak a legtöbben.
– Az újpesti közösség érdeme, hogy idén is megnyerhettük a címet – mondja dr. Tahon Róbert jegyző. – Évről-évre egyre több újpesti lakos és szervezet csatlakozik a programhoz, így nyugodtan állíthatjuk, hogy egy kimondottan felfelé ívelő fázisban vagyunk.
És ha már felfelé tartó ívek… Nem csak sportosak, nagylelkűek is vagyunk. Egy komplett csapatot adtunk kölcsön legnagyobb riválisunknak, a folyamatosan sarkunkban lévő Székesfehérvárnak. A Kihívás Napján városunk kosarasai, a Megyeri Tigrisek Fehérváron játszottak, így az ő pontjaikat gyarapítva. Utólag már nyugodtan mondhatjuk, nekünk még ez is belefért.

A Kihívás Napja 1982-ben indult Kanadából, ahol két szomszédos város vezetői elhatározták, hogy egy egésznapos verseny keretében döntik el, melyikük városa a sportosabb. A verseny eldöntéséhez éjféltől este 9-ig folyamatosan számolták, hányan végeznek aktív testmozgást legalább 15 percen keresztül.
A Kihívás Napja hamar meghonosodott szerte Európában és a nagyvilágban, majd 1991-ben Magyarországra is megérkezett.

D.V.