Egy nehéz év jutalma

  •  
  •  
  •  

Ötvenöt rendőr vehetett át pénzjutalmat az önkormányzattól az újpesti rendőrkapitányságon december 13-án. A borítékokat Wintermantel Zsolt személyesen adta át. A polgármester és a rendőrkapitány egyaránt kiemelte: nem volt könnyű év az idei, de a rendőrök több tekintetben is példaértékű munkát végeztek.

– Bár most „csak” ötvenöten vehetnek át pénzjutalmat, ez nem jelenti azt, hogy a többiek munkájával elégedetlenek lennénk – kezdte beszédét dr. Terdik Tamás újpesti rendőrkapitány. Hozzátette: a pénzjutalomban részesülők az átlagosnál nagyobb szorgalommal végezték munkájukat, ami szükségképpen több lemondással is járt részükről.

A továbbiakban kiemelte: az újpesti rendőrök sokat tettek azért, hogy nem csupán elfogadható, legyen a közbiztonság. Ezt mutatja, hogy Budapesten belül a bűnügyi és a közrendvédelmi statisztikák számait és eredményességét nézve az újpesti rendőrség végzett az élen. Például nálunk történt a legtöbb elfogás illetve tettenérés.

Terdik Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendőrség és az önkormányzat között példaértékű az együttműködés, amire a tavaly és az idén átadott jutalmakat, a közterület-felügyelettel közös járőrözéseket és a nemrégiben átadott közrendvédelmi szállót hozta fel példának.

A borítékok kiosztása előtt a polgármester úr is méltatta az újpesti rendőrséget. Mint mondta: az egyenruhások komoly munkát végeztek, különösen annak fényében, hogy egyes nemrégiben hozott felsőbb szabályozások ezt nem segítették elő.

A rendőrök idén már másodszor vehettek át jutalmat az önkormányzattól. Tavaly ötvennégy, idén pedig kétszer ötvenöt rendőr munkáját ismerték el.

M. Orbán András