Az Agroinform Kiadó gondozásában, Újpest Önkormányzatának támogatásával nemrégiben megjelent Bertalan Tivadar életmű albuma. A négyszáz oldalas, míves kiadvány lapozgatása közben ismét rádöbbenhetünk: vannak művészek, akik sehová nem sorolhatók.
Bertalan Tivadar, Újpest díszpolgára, életműdíjas képzőművész, június 19-én vette át a Budapest díszpolgára kitüntetést.
Több okból sem kívánjuk felsorolni Bertalan Tivadar összes titulusát, kitüntetést, kiállítását, könyvét, filmjét. Egyrészt hely hiányában tekintünk el ettől, másrészt alighanem összevonná szemöldökét az újpesti művész, lévén, hogy jobban foglalkoztatja őt a jelen, az alkotás megfoghatatlan pillanata. Valahol azt nyilatkozta: „Talán egy kóbor reneszánsz művész elfuserált reinkarnációja vagyok.” Ennél találóbb mondat nehezen található. Csak az elfuserált szót kellene kivenni. Olyan természetességgel kerüli a sablonokat, mint madár a gomolygó felhőket. Könnyed mozdulatokkal lépi át a művészeti ágak határait. Már persze ha vannak egyáltalán határok.
Az új, gyönyörű album fontos könyv. Egy élet. Egy élet műve. Életmű. Hogy már aztán végképp vegyük a szöveget olyan „bertalantivadarosra”. A képek, a grafikák szépek és elgondolkodtatóak. A humorba ágyazott tömör mondatokra is elmondható ugyanez. Az interjúk segítenek eligazodni. Jól megférnek egymás mellett, s jó, hogy megjelent ez az album.
Bertalan Tivadar, köszöni, jól van, úgy alszik, mint a bunda, és amikor felébred, már a fejében kész az újabb mű. Már „csak” írni, festeni, alkotni kell. A fejében összeállt már egy új könyv terve is. Csak azt sajnálja a reneszánsz mester, hogy az eldobott papírgalacsinok, a felskiccelt gondolatokkal néha elvesznek. Szerencsére nem kell sokat várni az újakra.
Ádám T.