Egy újabb elismerés

  •  
  •  
  •  

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége 2008-ban indította el a Példát átadó gyakorlatok pályázat – Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok című programját. A pályázaton Újpest is indult és dobogós helyen végzett.

A program zárókonferenciáját 2015. november 5-én tartották a Belügyminisztérium Márvány Aulájában. A konferencián a verseny négy kategóriájának legjobbjai vettek részt. Újpest a „Roma nemzetiségi és települési önkormányzat együttműködése” kategóriában indult. Városunk képviseletében jelen volt Balog Aranka, az újpesti Tanoda program vezetője, akinek nagy szerepe van a helyi roma kultúra gondozásában, Kóródi Mariann az Ifjúsági, Sport, Művelődési és Oktatási Osztály vezetője, valamint dr. Molnár Szabolcs alpolgármester. A versenyt eldöntő prezentációt Molnár István Gábor az Újpesti Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke tartotta. Beszédében hangsúlyozta, Újpesten jött létre Magyarország első Cigány Helytörténeti Gyűjteménye, valamint, hogy városunk különös figyelmet fordít a cigányság történetének kutatására és bemutatására. Városunk pályázatát a zsűri harmadik hellyel díjazta.

D.V.