Egy újpesti szobor üzenete

  •  
  •  
  •  

Napok óta hangos a hazai sajtó egy hírtől: Újpesten ismét köztéren akarnak elhelyezni egy szobrot, amit az idős helyiek, mint trianoni emlékművet emlegetnek. A lavinát Krausz Tamás történész indította el, akit, mint magyar állampolgárt és gondolkodó embert tisztelek. Ebben az esetben azonban úgy mondott elmarasztaló véleményt, hogy nem nézett utána, mi az igazság a szobor körül. Ennek az lett a következménye, hogy a legvadabb állítások hangzottak el, természetesen politikai köntösbe öltöztetve. A rend kedvéért lássuk az igazságot.

1937-ben készült el Kocsis András szobrászművész kitűnő alkotása, egy Pieta. A halott gyermekét ölében tartó Anya fájdalma nem hordoz politikai üzenetet, hiszen ez az érzés minden kultúrában ugyanazt jelenti. A szobor talapzatára az alábbi Vörösmarty-vers egy szakaszát vésték:
Kevés, de nagy, mit szólni akarok:
“Ember, világ, természet, nemzetek!
Ha van jog földön, égben irgalom,
Reám és kínaimra nézzetek!”
A szobor túlélte a politikai és társadalmi változások viharait, egészen 1996-ig, amikor egy éjszaka megpróbálták ellopni. Az éber újpestieknek köszönhető, hogy a szobor megmenekült. 2007-ben az Újpesti Városvédő Egyesület szervezésében 100 újpesti polgár nyílt levélben kérte a polgármestert, kerüljön végleges helyére a szobor. A kérés most teljesül, mert megkezdődött a Főtér rendezése.
A szoborállítás körül kipattant vitát az újpestiek nem értik. Nem értik például Krausz Tamás javaslatát, hogy állítsunk Újpesten Marx szobrot, hiszen Marxnak sohasem volt itt szobra. Zavarja és sérti az újpestieket, amikor a Magyar Televízió Napkelte című adásában az interjúalanyt, dr. Trippon Norbertet, a műsorvezető ellentmondást nem tűrő hangon arról faggatja, hogy gondolt-e a szlovákok érzékenységére, szinte sugalmazva, mintha ez jogos igényük lehetne. A sajtó és Krausz Tamás is mélyen hallgat arról, hogy azok az újpestiek, akik most elszántan követelik a szobor ismételt felállítását, húsz esztendeje hasonló elszántsággal akadályozták meg, hogy a tanácsköztársasági vörös katona szobra és a Partizán emlékmű lebontásra kerüljön. Néhány hónappal ezelőtt avattuk fel Kelemen Gyula szociáldemokrata politikus szobrát, bizonyítva, hogy az újpestiek nyitottak minden érték megmentésére. Tulajdonképpen akkor mi a gond? – kérdezheti a kedves olvasó.
Krausz Tamás szerint az, hogy egy szocialista politikus, Újpest alpolgármestere, dr. Trippon Norbert merészelte javasolni a meglévő, felújítást nem igénylő szobor elhelyezését. További botrány az, hogy egy szocialista politikus javaslatával Újpesten minden politikai erő, párt egyetért. Igen, igen, itt van a kutya elásva.
Ismét van egy ügy, amiben a jobb, meg a baloldal képes összefogni, figyelmen kívül hagyva minden acsarkodást, sanda politikai szándékot, határozottan képviselve a többség, az újpesti polgárok akaratát.
Lehet-e 2009-ben szebb, biztatóbb üzenete egy szobornak?
 
Kadlecovits Géza
az Újpesti Városvédő Egyesület tiszteletbeli elnöke, Újpest Díszpolgára