A választás eredményeként három
régi-új alpolgármester segíti a polgármester munkáját. A képviselő-testület a korábbi ciklus alpolgármestereit, dr. Molnár Szabolcsot, Nagy Istvánt és Rádi Attilát választotta alpolgármesterré. Sorozatunkban mindhármukat a folytatásról kérdezzük.
Dr. Molnár Szabolcs korábban a Gazdasági Intézmény vezetőjeként dolgozott, 2010-ben lett először alpolgármester. Tisztségében gazdasági, oktatási, kulturális- és sportügyekért felel.
– Miként fogadta az újraválasztást?
Másodszor választottak alpolgármesterré, de először indultam önkormányzati képviselőjelöltként. Koronka Lajos körzetét „vettem át”, akivel mint a Közművelődési és Oktatási Bizottság elnökével dolgoztam együtt. Örülök, és köszönöm, hogy ilyen szép számban támogattak a választók.
– Ezúttal öt évre tervezhet Ön is. Mit szeretne elérni?
Egyik fő területem a gazdasági ügyek felügyelete. Szeretném, ha az önkormányzat és az önkormányzati cégek továbbra is kiegyensúlyozott gazdálkodás mentén működnének. Ehhez pénzügyi fegyelem és a bevételek ellenőrzése-számontartása is szükséges. Célunk a fenntartható és takarékos gazdálkodás, a felszabaduló vagy pluszforrásokat pedig fejlesztésekre fordítjuk. A kormánnyal és a fővárossal kialakult kiemelkedő együttműködésnek köszönhetően a Pozsonyi utcai és a Király utcai rendelő épületét is térítésmentesen kaptuk meg az államtól, ezeket felújítjuk.
– Az előző ciklusban kiemelt figyelmet kapott a sport, gondoljunk csak az uszoda megépítésére, vagy a négy évszakos sípályára.
– Tervben van egy új, kézi, röplabda- és futsalmérkőzések lebonyolítására alkalmas sportcsarnok létesítése a Szilágyi úti atlétikai stadion közelében.
A mindennapos testneveléshez szükséges az iskolai sportinfrastruktúra fejlesztése. Ehhez szükséges, hogy minden évben legyenek felújítások. Jövőre három iskola tornaterme újul meg és az óvodák rendbetételét is folytatjuk. Utóbbiak közül a Lakkozó óvoda újul meg jövőre (pályázati és egyéb lehetőségek
kihasználásával).
Összefoglalva elmondható, hogy az előttünk álló ötéves ciklusban is minden lehetőséget megragadunk a fejlesztésre.
M. Orbán András