Háromszor 25 percen keresztül tartott a felső füves edzőpályán rendezett házirangadó. A tegnapi két edzés után a mai nap egy hosszabb, három szakaszból álló gyakorlás várt az első keret tagjaira.
A bemelegítés után a felső füves edzőpálya felé vették az irányt a játékosok, akik közül kisebb sérülés miatt hiányzott Vermes Krisztián és Kovács Dániel, ott volt viszont az Újpest FC B-ből Nagy János és Toricska Rajmond is.
Sárga megkülönböztetőben a Balajcza – Litauszki, Szélesi, Antón, Iandoli – Simon, Proesmans, Vasziljevics, Christ – Remili, Kabát tizenegy sorakozott fel, kékben pedig a Horváth T. – Nagy J., Mihajlovics, Aarab, Pollák – Horváth R. (Toricska), Sztaniszavljevics, Eninful, Balogh B. – Lázár, Bruno Moraes összeállításban álltak fel a játékosok.
Az első harmad gólok nélkül telt, a második harmadban viszont a sárgák megszerezték a vezetést. Christ ment el a baloldalon, beadására a felkészülés házi gólkirálya, Remili érkezett, aki okosan először a földre fejelte a labdát, így Horváth Tamás nem tudott hárítani.
A harmadik harmadban Kabát Péter növelte kétgólosra a sárgák előnyét, igaz, ehhez egymás után kétszer is be kellett találnia szabadrúgásból. Először ugyanis Horváth Tamás még a sorfalat állítgatta a lövés közben és Jos Daerden újrarúgatta a szabadot. Rutinos csatárunk nem feltétlenül értett egyet az edzők döntésével, de ez nem akadályozta meg abban, hogy másodszor is betaláljon 25 méterről, így a sárgák két góllal jobbnak bizonyultak a kékeknél, mielőtt a keret levezetésképpen a konditeremben befejezte a napot.
Kép és szöveg: ujpestfc.hu