Együtt a biztonságért

  •  
  •  
  •  

Újpest Önkormányzata ebben az évben is támogatásban részesíti az újpesti polgárőrszervezeteket. A támogatásról szóló szerződés aláírására április 3-án került sor a Városházán.

 Az aláíráson jelen volt dr. Zsigmond Barna Pál alpolgármester, Cserna Sándor, a rendészeti osztály vezetője, valamint Hafner Sándor az Újpesti Bűnmegelőzési Polgárőrség vezetője.

– Nagyon fontos az együttműködés, hiszen városunk polgárőrei kiemelkedő közfeladatot látnak el – mondta a szerződés aláírása után dr. Zsigmond Barna Pál. Közreműködnek az újpesti közrend biztosításában, részt vesznek a rendezvények biztosításában, őrzik az állampolgárok nyugalmát, továbbá támogatják a határvédelmi tevékenységet.

Április 1-én az újpesti polgárőrök szolgálatot láttak el a magyar-szerb határszakaszon is. A szolgálat során a polgárőrök mélységi határellenőrzést, majd ezt követően önállóan területellenőrzést hajtottak végre a határ, illetve a környező falvak közötti bekötő földutakon. Május 13-án polgárőreink ismét határvédelmi tevékenységet látnak majd el.