Együttlét a gyermekekért

  •  
  •  
  •  

„Legyetek mindnyájan egy” – a Jézus Krisztus kijelentésére visszavezethető legismertebb hivatkozás volt a mottója annak a keresztény jótékonysági bálnak, amelyet az újpesti Gyermek-szakrendelő javára rendezett a KDNP újpesti szervezete. A február 6-án este, dr. Derce Tamás polgármester fővédnökségével az Ady Endre Művelődési Központban megrendezett bálon Szalma Botond , a bál szervezője és ezáltal egyik védnöke, a jézusi gondolatkört megidézve köszöntötte a jótékonysági bálra belépőjének megvásárlásával adományt tevő több mint háromszáz vendéget.

Szólt többek között arról: az estén egy különös egység megtestesítői lehetnek a jelenlévők, megismerhetik egymást azok, akik elfogadták a meghívást, Jézus adja a létet, azok pedig, akik együtt vannak, az együttlétet fordíthatják javunkra. Azt kívánta, ki-ki érezze jól magát, ismerkedjen meg asztaltársával, a szomszédos  asztalnál ülővel, táncoljon, beszélgessen, kössön ismertségeket.  A szónok kiemelte: hagyományt teremtő módon második alkalommal hívták éltre a bált, azt remélve, hogy eljönnek az újpesti szervezetek és mindazok, akiket a cél érintett meg.
-Hiszen jómaga is újpestiként és nem pártelnökként üdvözölte a megjelenteket. Ismert vélemény: mennyi rossz ember van, ugyanakkor mennyien állnak olykor egy jó ügy mellé – folytatta. Ebben a két mondatban összefoglalható a bál célja. Most is a Károlyi –kórház égisze alatt működő Gyermek-szakrendelő mellé állnak és miért ne tennék, hiszen ez a kötelessége a helyieknek, ezáltal békességet, nyugalmat, normalitást akarnak elérni. Ráadásul, ha ők nem segítik a gyermekrendelőt, más nem fogja megtenni… -vélte. ( A tavalyi bálnak több mint háromszázezer forint volt a haszna.) Sokan dolgoztak az est sikeréért, amiért köszönetet mondott. Dr . Lengyel Zsuzsa, a Gyermek-szakrendelő főorvos asszonya, a bál orvos védnöke elsősorban a jelenlévőknek mondott köszöntet, és munkatársainak is, akik szívvel-lélekkel állnak a gyógyító munkában a gyermekek és a családok mellé. A bál bevételének ezúttal is biztos helye van: a szemészet eszközparkjára költenék, és a gyógytornára is elkel egy emelhető ágy, amely több, mint százezer forintos nagyságrendű tétel. A rendelőt beborító gyönyörű zöld színű padló is többletápolást kíván… – sorolta mi minden áll a megvalósítandók sorában az anyagiak függvényében rangsorolva. ( Akkor még nem tudhatta a védnök asszony, hogy a bált követő első munkanapra beázik  a pszichiátria és a gyógytorna is. A nyílászárók és a csatorna kiigazítása felboríthatja ezt a tervet…A szerk.) Dr. Derce Tamás, Újpest polgármestere fővédnökként párhuzamot vont régi korok és a mai kor társadalma között, melynek során az újpestieknek sokszor kellett újrakezdeniük és újraépíteni az országot és a helyi közösséget. Az előremutató változásokról szólva utalt többek között arra az állapotra, amelyet a rendszerváltozáskor kijelöltek, de eddig még nem teljesült, így a változásra alapvetően most is szükség van, ez a többség elvárása. ( Erről bővebben lapunk 2. oldalán írunk.) Köszöntötte a jelenlévőket dr. Hollósi Antal, az est díszvendége, aki ezúttal közéleti szereplőként és nem csak a kórház orvos igazgatójaként köszönte meg a jelenlévők figyelmét. A beszédek után bécsi keringő jelezte a bál kezdetét és a táncparkett is megtelt a Dörge Music Show, és a Drim Trió zenéjére. Az előtérből beszűrődő illatok pedig Csülök Vendéglő által elkészített vacsorára hívták fel a figyelmet.