Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumnak adott otthon az újpesti rendőrkapitányság június 11-én. Az interaktív beszélgetésen Újpest javuló közbiztonsági mutatóiról és a bűnmegelőzési programokról is szó esett.
Újdonságként említette az újpesti rendőrség társasházi programját. Ennek lényege, hogy igény szerint minden társasházban tartanak lakossági fórumot az egyenruhások és választ adnak a felmerülő kérdésekre. Idén több mint huszonöt társasház élt ezzel a lehetőséggel.
Február végtől egyre szorosabb az együttműködés a Káposztási Családok Egyesületével. A KCSE csaknem ezer címet számláló levelezőlistáján folyamatos a párbeszéd. A rendőrök bűnmegelőzési tippeket küldenek, tesznek közzé, a családosok pedig a gyanús rendszámokat és személyeket jelzik.
A rendőrkapitány kiemelte azt is, hogy újfajta, együttműködésen alapuló járőrszolgálat indult Káposztásmegyeren. Rendőrök és polgárőrök járőröznek a közterületeken, valamint egyelőre egy fővel az Észak-pesti Kutyás Szolgálat is segíti a munkát.
A IV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai idén külön hangsúlyt fektetnek a bűnmegelőzésre és a baleset-megelőzésre. A rendőrök szinte naponta tartanak bűnmegelőzési előadásokat minden korosztálynak, vagy éppen fogadják a kapitányságra látogató csoportokat.
Az újpesti rendőrök gyakran dolgoznak együtt polgárőrökkel, akikkel közösen járőröznek. A közterület-felügyelettel is aktív a kapcsolat. Hétköznaponként egy rendőr és egy közterület-felügyelőből álló páros járja a városközpontot és a környékét.
Térfigyelőkre hangolva
Az önkormányzattal való együttműködés keretében összesen heti plusz százhúsz órában egy járőrpáros teljesít szolgálatot. A gépkocsival járőröző párosnak elsődlegesen azokra a cselekményekre kell reagálnia, amelyeket a térfigyelő rendszer rögzít. Jelenleg negyvenkét kamera működik, de ezeknek a száma hamarosan ötvenötre bővül.
Droghelyzet
A szintetikus kábítószerek egyre nagyobb teret nyernek a hagyományos kábítószerekkel szemben. Dr. Terdik Tamás szerint elsősorban a terjesztőket kell megfogni, így akadályozható meg leginkább az ismeretlen koncentrációjú és az emberi egészségre káros anyagot tartalmazó kábítószerek terítése.
Kép és szöveg: M. Orbán András