Éjjel pattogott a pingpong labda

  •  
  •  
  •  

Újpesti Önkormányzata és a Sirály Életmód Klub szervezésében a Karinthy Frigyes ÁMK-ban rendezték az éjszakai asztalitenisz bajnokságot november 27-én. A torna fővédnöke Wintermantel Zsolt polgármester volt.

A versenyen több száz induló bizonyította, hogy mennyire szereti a pingpongot, akadtak igazolt versenyzők és tehetséges amatőrök a szép számú mezőnyben. Az eseményt Rádi Attila alpolgármester nyitotta meg.

Littkei József, a Sirály Életmód Klub vezetője, edzője lapunknak elmondta, a többhetes előkészület után nagy boldogság volt látni a temérdek versenyzőt, akik nem csak a kerületünkből, hanem a fővárosból és számos vidéki településről érkeztek. A rendezvény fő támogatója Újpest Önkormányzata és a Nemzeti Fejlesztési minisztérium volt, mindketten nagyban hozzájárultak a sikerhez.

Külön köszönet a Gyermekjóléti Központnak, a Drog Stop Egyesületnek, az Újpesti Diákszövetségnek és az Újpesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumnak, hiszen közreműködésük, segítségük fontos eleme volt a sikeres rendezvénynek – mondta Littkei József. – Nálunk nem az eredmény a legfontosabb, persze az sem elhanyagolható, hanem a részvétel. Nem titok, a legfőbb célunk, hogy  a gyerekeket becsábítsuk az utcáról, megóvjuk őket a drogozás rémétől, a már érintetteket pedig meggyőzzük arról, hogy a kábítószer élvezete helyett válasszák a sportolást. Amint azt látni lehet, sokan vagyunk, de még nem elegen.

Honnan az Éjszakai Asztalitenisz Bajnokság ötlete?
Sok évvel ezelőtt, a sajnos már elhunyt, felejthetetlen Faragó Sándor doktor találta ki az egészet azzal a nem titkolt szándékkal, hogy segítő kezet nyújtson a csellengő, hontalan, a családokból kiszakadt, a droghoz, az alkoholhoz “vonzódó” vagy éppen még csak a veszélyeztetett gyerekeknek. Az ő munkáját követve dolgozunk és érjük el eredményeinket. Büszke vagyok arra, hogy a sok év alatt több “eltévedt bárányt” sikerült visszaterelnünk a helyes útra.

Úgy tudjuk, hogy szép eredményeket érnek el a klub igazolt versenyzői.
Igen, egyre jobban játszanak a fiúk a csapatbajnokságban. Szeretnénk feljebb kerülni, nem titkolt célunk, hogy legalább az NB II-ben szerepeljünk rövid időn belül. Büszkeséggel tölt el, hogy legtehetségesebb játékosunk, Hevesi Lajos, aki korábban szintén kipróbálta a drogot, teljesen tiszta, s célja van az asztaliteniszben. Profi játékos akar lenni, s ha így folytatja, nem reménytelen a helyzete.

(gergely)