Elbocsátották az Index főszerkesztőjét

  •  
  •  
  •  

 

“Az Index.hu Zrt igazgatósága mérlegelte az elmúlt időszak eseményeit, és az igazgatóság elnöke a mai napon kezdeményezte Dull Szabolcs főszerkesztő munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetését”írja Bodolai László, az igazgatóság elnöke szerdai közleményében.

A főszerkesztő pozíciója egyelőre betöltetlen marad.

„Bodolai László az Index munkatársaihoz eljuttatott tájékoztató levelében kiemelte, hogy az index politikai függetlensége nem volt és most sincs veszélyben, jelenleg egy belső aggódás által generált bizonytalanság gazdasági hatása a legnagyobb veszély, ami a lapra leselkedik” – áll a közleményben.

“Az utóbbi napok megmutatták, hogy a főszerkesztőnek nem volt módja a piaci helyzetet kedvezőtlenül befolyásoló  belső folyamatokat megállítani vagy kontrollálni,  ezért döntöttem a menesztéséről” – indokolta döntését Bodolai.

A korábban megüresedett vezérigazgatói posztra most Szombathy Pál igazgatósági tagot nevezték ki, és bekerült a társaság igazgatóságába Sztankóczy András, jogász, újságíró is.

Dull Szabolcs az Indexen tette közzé reakcióját. Szerinte „nem véletlenül érezte az Index szerkesztősége veszélyben magát, és nem véletlenül döntöttem úgy, hogy átállítom a szabadságunkat jelző barométert. Mindvégig az Index szerkesztőségének érdekeit tartottam szem előtt, ahogy ez főszerkesztőként kötelességem is volt”.

 

Dull Szabolcs

 

A frissen kinevezett új igazgatósági tag, Sztankóczy András eddig a Válasz Online-nál dolgozott. A portál szerkesztősége szerdai nyilatkozatában azt írja, ők is néhány órával ezelőtt értesültek róla, hogy kollégájuk az Index vezetésébe igazol át. „Döntését tiszteletben tartjuk, lépése azonban lapunk életét és jövőjét semmilyen módon nem befolyásolja. Csapatunk – előfizetőinknek köszönhetően – továbbra is saját útját járja: propaganda- és bulvármentes lapot készítünk” – szögezik le.

Az Index körüli kérdőjelek júniusban kezdtek el sokasodni, amikor a portált működtető alapítvány vezetése olya tervezettel állt elő, melynek értelmében több rovatot külsős cégekbe szerveztek volna ki. Az elképzelés az szerkesztőség ellenállásán aztán elvérzett, ám a vezérigazgató, Pusztay András így is lemondott, s alig egy hétre rá így tett utódja, Ződi Zsolt is.

Hogy Dull pozíciója is veszélyben lehet, az legkésőbb két héttel ezelőtt vált világossá. Az Index hirdetéseinek nagy részét értékesítő – s így a portál gazdasági hátországát jelentő – IndaMedia Csoport tanácsadója, Erdélyi Zsolt (akinek nevéhez Gerényi Gábor mellett az átszervezési terv is köthető) indulatos videóban szorgalmazta a főszerkesztő leváltását. Az IndaMedia felét egyébként nemrégiben a kormányközeli média egyik befolyásos figurája, az MTVA, majd az Echo TV volt vezérigazgatója, a TV2 elnöke, Vaszily Miklós vette meg.

, , ,