Élete az utánpótlás nevelése

  •  
  •  
  •  

Mol Tehetséggondozásért díjat vehetett át a Művészetek Palotájának Üvegtermében Keszthelyi Miklós, az UTE jégkorongedzője. Az Új Európa Alapítvány 2006 óta évente százmillió forintot fordít a fiatalok, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására.

– Már aktív játékos koromban is készültem az edzői pályára – mondta a kitüntetett újpesti szakedző. – A testnevelő tanári diplomám megszerzése után a szakedzői vizsgát is letettem, és immáron már húsz éve foglalkozom a jégkorong oktatásával. 

Keszthelyi Miklós az óvodai és iskolai korcsolyaoktatáson keresztül egészen az U16-os utánpótlás-korosztályig foglalkozik a gyerekekkel. A magyar Jégkorong Szövetség U14-es tehetséggondozó programjának a kezdetektől fogva az egyik vezetője. Munkáját a szövetség is elismeri, két alkalommal nyerte el a legjobb utánpótlásedzőnek járó díjat.

– Számomra nemcsak hivatás, hanem küldetés is az utánpótlás nevelése – jelentette ki. – Tudom, mindenkiből nem lehet élsportoló, de a rendszeres mozgás, a sport megszerettetése sem elhanyagolható feladat. Öröm látni, hogy a gyerekek biztonságosan mozognak a jégen, egyre jobban korcsolyáznak, és eredményeket érnek el a bajnokságokon. A munkám egész embert és huszonnégy órás elfoglaltságot igényel, de nem panaszkodom. Mint már mondtam, erre tettem fel az életemet.


Az elmúlt hét év során már több mint ötven kiváló pedagógus példamutató munkáját ismerte el az alapítvány. Idén hétszáznál több jelölt közül választotta ki a kuratórium azt a négy tanárt és négy edzőt, akik önzetlen munkájukért átvehették a díjat. A tanárok és az edzők munkájukkal, áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal kibontakozását segítették. Az elismeréseket többek között Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakozó és Ónodi Eszter színművész, az alapítvány jószolgálati nagykövete adta át.

(gégé)