•  
  •  
  •  

Bejárta a médiát a hír: csupán perceken múlt az ötéves Dávid élete, aki allergiás rohamot kapott az óvodában. Óvónénije, Turóczi Ildikó azonban tudta, mit kell tennie. Azonnal beadta a kisfiú combjába az életmentő EpiPen-injekciót. Az óvónő lélekjelenlétén és a rendelkezésre álló gyógyszeren múlt, hogy most nem történt a januárihoz hasonló tragédia.

A született újpesti lldikó 18 éves kora óta a Pozsonyi utcai tagóvoda óvónénije, ám még egyszer se fordult elő, hogy allergiás rohamra figyeljen fel a gyerekek között. Azon a pénteken éppen délutáni alvását töltötte a Süni csoport, amikor ijesztő látványra lett figyelmes az óvónéni. Az alvásból felébresztve azt látta, hogy a kis Dávid testét kiütések lepték el, ödémás a szeme, piros a szeme fehérje és a bőre is.

„Olyan volt, mintha nem is önmaga lenne, mindene be volt duzzadva, és látszott rajta, hogy nagyon rosszul van”

– mondta Ildikó.

Az óvónő riasztotta kollégáit, s miután észlelték, hogy nincs láza a kisfiúnak, azonnal elővette a bekészített EpiPen-tollat, és nem félt használni. Ahogy az önkormányzat által tartott EpiPen-képzésen tanulta, beleszúrta a gyerek combjába az adrenalint tartalmazó tollat, fél percig várt, majd biztonságba helyezték a gyereket. Eközben a többi óvónő mentőt hívott, a segítség rekordidőn belül, két perc alatt megérkezett. Természetesen a szülőket is próbálták elérni, ám – ahogy az lenni szokott – abban a pillanatban nem tudták felvenni, mivel elromlott az édesanya telefonja. Viszont Dávidka állapota rohamosan javulni kezdett, enyhültek a tünetei, a dolgozók stabilizálták az állapotát.

Turóczi Ildikó (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

„Körülbelül 15 másodperc telt el, és azonnal látszott, hogy lényegesen jobban van a gyerek. Csökkentek a tünetei, jobb lett a tónusa.”

A kiérkező mentők gratuláltak az óvónőknek, hiszen, ha Ildikó és társai nem avatkoznak be azonnal, valószínűleg tragédia történt volna. Ildikó szerényen úgy fogalmaz, hogy az ovis dolgozóknál bizonyos idő után kifejlődik a lélekjelenlét, hiszen minden helyzetben felkészülnek a váratlan és megoldásra váró szituációkra.

„Mindig vannak olyan helyzetek, amikor abban a pillanatban cselekednünk kell. Másrészt van három fiam, tehát már ezernyi dolgot átéltem velük is. Harmadrészt én magam is allergiás vagyok, tudom, milyen tünetekkel jár, és mit kell tenni ilyenkor.”

Azonnal kórházba szállították a kisfiút, akire további vizsgálatok várnak. Találgatások helyett kizárólag az orvosok tisztje kideríteni, mire allergiás Dávid, aki korábban sosem produkált hasonló tüneteket, és lapunk megjelenésekor minden bizonnyal már otthon van. A Süni csoportban azóta újra béke és nyugalom uralkodik, a gyerekek ottjártunkkor énekelve vonultak az ovi mögötti udvarra játszani. Az óvónő azt ígéri, nem hagyja feldolgozatlanul a történteket Dávid csoporttársai között sem, hanem – a korosztályuk szintjének megfelelően – beszélgetni fognak az esetről és az allergiáról.

„Büszkeséget, azt nem érzek, csak boldogságot. Nagyon örülök, hogy köztünk maradt ez a kisfiú”

– fogalmazott elérzékenyülve az óvónő, akit hétfőn felkeresett Újpest polgármestere, Déri Tibor virágcsokorral köszönte meg az életmentő óvónő tettét.

Az egész országot megrázta annak a kisfiúnak a halála, aki januárban rosszul lett az iskolában megtartott tortázás után. A hétéves gyermek a Fóti úti benzinkúton lett rosszul, s a kiérkező mentősök már nem tudtak mit tenni. Ekkor vált szívügyévé az újpesti önkormányzatnak, hogy többé nem fordulhat elő hasonló tragédia a kerületben. Ki hitte volna, hogy alig fél éven belül megismétlődhet egy végzetes allergiás roham? Ám ezúttal happy enddel végződött, amelyben nemcsak a hős óvónő, hanem a városvezetés is oroszlánrészt vállalt.

A januári tragédia után februárban úgy döntöttek a városatyák, hogy – Magyarországon először – valamennyi újpesti oktatási intézményt – legyen az önkormányzati fenntartású vagy sem – allergia elleni EpiPen-tollakkal látnak el, a pedagógusok pedig továbbképzéseken vesznek részt. Két, adrenalint tartalmazó toll szükséges egy adott intézménybe, hiszen az első adag beadását követően még szükség lehet egy másikra is. Mivel télen hiánycikk volt az EpiPen, február végén adták át a pedagógiai intézményeknek a gyógyszert, áprilisban pedig egy orvos szakember tartott továbbképzést a használatáról. Az újpesti példához azóta már számos város csatlakozott Magyarország-szerte.

Turóczi Ildikó és Déri Tibor (Fotó: Várai Mihály / Újpest Média)

„Ez nem egy verseny, minden önkormányzat a saját belátása szerint cselekszik”

– mondta el Déri Tibor lapunknak, miután köszönetét fejezte ki az óvónőnek. Mindenesetre a kerület polgármestere május 23-án levelet írt Pintér Sándor egészségügyért és oktatásért is felelős miniszternek. Levelében így fogalmazott:

„Az újpesti példa bebizonyította, hogy az antiallergiás injekció beszerzése valamennyi bölcsődei, óvodai és iskolai intézmény számára elengedhetetlen, hiszen soha nem tudjuk, mikor lehet életmentő a megléte. Ezért javaslom az Anafilaxiás Allergiások Egyesülete és a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság által megfogalmazottak alapján Magyarország valamennyi nevelési és oktatási intézményébe a készítmények beszerzését.”

Bizakodunk és reménykedünk, hogy ezúttal egy, a pártpolitikán átívelő, felelősségteljes, és gyermekeink jövőjét szem előtt tartó országos döntés születik.

, , , ,